Rendkívüli: 26 év után lemondott az Állatkert vezetője

Hirdetés
Távozik székéből az Állatkert főigazgatója – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken.
Persányi Miklós 26 éve irányította a töretlenül fejlődő fővárosi Állat- és Növénykertet. Lemondása indoklásául levelet küldött karácsony Gergely főpolgármesternek, melyben azt írta, egészségét az elmúlt hónapok rendkívüli terhelése próbára tette. Szó szerint nem írja, de vélhetően az Állatkert új, még épülő szenzációja, a Biodóm építése körül kialakult viták vezethettek idáig. Az építésre szánt pénz ugyanis úgy tűnik, elfogyott.
A Főpolgármesteri hivatal közleménye szerint Prof. Dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója 2020 március 1-től lemondott magasabb vezetői megbízásáról. A távozó vezető arról tájékoztatta Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy egészsége az utóbbi időben megromlott – ezért döntött a lemondás mellett. Megbízott főigazgatóként a jelenlegi operatív igazgató válthatja.
„Életem hetvenedik évébe léptem, és az utóbbi hónapokban munkámban jelentkező rendkívüli terhelés egészségemet is próbára tette. A következő időszakban még tovább növekvő feladatokat felmérve, és tapasztalva a szervezetemet érő negatív hatásokat, magasabb vezetői feladatamtól visszavonulok” – írta Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett levelében Prof. Dr. Persányi Miklós.
Lemondó nyilatkozatában így fogalmazott:
„Az Állatkert és a Főváros szolgálatára most is éppúgy elkötelezett vagyok, mint amikor 26 évvel ezelőtt, amikor 1994. március 1-én beléptem az Állatkertbe, és megkezdtem főigazgatói munkámat. Szívesen támogatom kollégáimat a továbbiakban is, utódomat tanácsokkal, a szakmai közösségekbe bevezetéssel, illetve bármely igényelt módon segítem, erőmhöz mérten kész vagyok közreműködni az Állatkert fejlesztéseinek sikeres befejezésében, jövőbeni működtetésének előkészítésében.”Karácsony Gergely, aki elfogadta a lemondást, azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói teendőivel 2020. március elsejével Szabó Roland agrármérnököt, az intézmény operatív igazgatóját, a főigazgató általános helyettesét bízza meg.
A Fővárosi Közgyűlés legközelebb jövő szerdán ülésezik, ekkor dönthetnek a megbízott főigazgató személyéről, Persányi Miklós utódját nyílt pályázaton választják majd ki.
Forrás: Blikk

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!