Putyint kiakadt, miután cárnak nevezték

Hirdetés
Vlagyimir Putyin a leghatározottabban azon a véleményen van, hogy ő nem Oroszország új cárja, annak ellenére, hogy jó eséllyel még vagy 16 éven át lehet az ország államfője.
Vlagyimir Putyin Oroszország elnöke visszautasította azt az összehasonlítást, amely szerint ő lenne országa új cárja. “Nem uralkodom, hanem minden nap dolgozom” – fejtette ki véleményét az állami TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

A TASZSZ interjúsorozatot készített a 67 éves államfővel annak apropóján, hogy 20 éve áll Oroszország élén.

Az nem derül ki, hogy mikor vették fel az egyes részleteket, aminek azért van jelentősége, mert másként hangzik ez a kijelentés az előtt, mielőtt kiderült, hogy Putyin akár 2036-ig posztján maradhat.

Az általa kezdeményezett államszervezeti reformot ugyanis kiegészítették egy parlamenti képviselői javaslattal, amely szerint az elnöki ciklusokat nulláról újrakezdik a reform után, így nem kell figyelembe venni Putyin eddigi ciklusait, azaz 2024-ben és 2030-ban is indulhat az államfői pozícióért.

Az elnököt megkérdezték arról is, hogy mik a tervei 2024-re, ám elhárította a kérdést azzal, hogy a népnek kell eldönteni, merre akarja irányítani az országot. Számára a hatalom forrása a nép felhatalmazása a kormányzásra. Nagyon fontos, hogy érezze, mit akarnak az emberek és meghallgassa őket. Egy cár csak dirigál és önmagában gyönyörködik, míg ő nap mint nap dolgozik.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!