Több mint 10 millió forinttal szökött Amerikába egy csaló nógrádi férfi

Hirdetés

Csalás bűntette miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 35 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki több személynek is eladásra kínálta üzletrészét, majd az így kicsalt több mint 10 millió forinttal a tengerentúlra szökött.

A férfi 2012 októberében egy általa üzemeltetett zöldséges üzletben lévő üzletrészének 50 %-át ajánlotta fel megvételre az egyik sértettnek 1 millió 500 ezer forint fejében és azt is megígérte, hogy a tevékenységből származó hasznon is ilyen arányban fognak osztozni.

A vádlott azonban a férfin kívül még további négy sértettnek ajánlotta fel, hogy beveszi őket meghatározott készpénz megfizetése esetén a zöldséges üzletébe tulajdonostársnak, melyért a sértettektől 750 ezer és 3 millió forint közötti összegeket kért.

A kért pénzösszeget a sértettek valamennyi esetben át is adták a vádlottnak, azonban ezt követően az ígért üzletrészt nem kapták meg, az üzletrész átruházása a vádlottnak nem is állt szándékában és ennyi sértett részére az nem is lett volna lehetséges.

Az elkövető a sértettektől kicsalt több mint 10 millió forinttal külföldre, az Amerikai Egyesült Államokba távozott, a pénzt pedig ténylegesen a külföldi letelepedésének megalapozására szánta, jelenleg New Yorkban él.

Hirdetés

A Balassagyarmati Járási Ügyészség távollévő terhelttel szemben emelt vádat, ugyanis a büntetőeljárási törvényben meghatározott feltételek esetén a büntetőeljárás lefolytatásának nem akadálya az, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható terhelt elérhetetlenné vált.

Vádiratában az elkövetővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, valamint az okozott kár megtérítését indítványozta.

Forrás: nool.hu

A kép illusztráció

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!