Repülővel utaztatná Németországba az illegális migránsokat egy NGO

Hirdetés

A németországi Mission Lifeline nevű nem kormányzati szervezet (NGO) „Save Them” (mentsük meg őket) jelszóval internetes adománygyűjtésbe kezdett, hogy repülőkkel szállíthassák át a túlzsúfolt görög befogadóközpontokból az illegális bevándorlókat Németországba – olvasható a szervezet honlapján.

Nem lennénk meglepve, ha kiderülne, hogy Soros György biztosítja az anyagi hátteret ehhez a döbbenetes ötlethez.

A hivatalos tájékoztató szerint a szervezet pár nap alatt össze is gyűjtött mikróadományokból 55 ezer eurót (20 millió forintot), ami két charterjárat útját fedezi Görögország és Németország között. Számításaik szerint ezzel a két fordulóval összesen 150 illegális migránst tudnának Berlinbe utaztatni, de a gyűjtést tovább folytatják, hogy annyi bevándorlót szállíthassanak Európa szívébe, amennyit csak tudnak.

A Mission Lifeline szóvivőjének elmondása szerint egyedül a támogatókon fog múlni, hogy egyfajta légi hidat hozzanak létre a görögországi Leszbosz szigete és Berlin között.

„Minden erőnkkel a katasztrófa elkerülésén kell dolgoznunk. Ezért nélkülözhetetlen, hogy a kormány és a civil társadalom együtt nézzen szembe ezzel a hatalmas feladattal. Most Berlin ismét bebizonyíthatja, hogy egy szívvel rendelkező város. A civil társadalom segítségével építünk légihidat, amelyre továbbra is adományokat kérünk. A berlini légihíd 1948/1949-ben megmentette a város nyugati részét. Most az egyesült Berlin, sok német polgárral együtt, megmenti az embereket a nyomorúságtól. Ez lehetne a demokrácia és az emberiesség igazi bizonyítéka! – fogalmazott az akcióval kapcsolatban a Mission Lifeline egyik alapítója, Axel Steier.

Hirdetés

Bár a financiális háttér és a szándék megvan, az NGO egyelőre nem kezdheti meg az áldásos mentőakciót, ugyanis a német belügyminisztériumtól különböző engedélyekre várnak. A tárca egyelőre tétovázik hogy megadja-e a „kilövési” engedélyt, de egy beszédes nyilatkozatuk alapján ez valószínűleg nem fog megtörténni.

„ … ne keltsünk irreális elvárásokat, ne tévesszük meg az amúgy is nehéz helyzetben lévő menedékkérőket, akik a görög szigeteken tartózkodnak” – tanácsolta a Mission LifelineNGO-nak a német belügyminisztérium .

Az Mission Lifeline azonban nem csak a német szövetségi kormánynál házal az abszurd tervvel.

A Junge Freiheit konzervatív német hetilap internetes kiadásának értesülései szerint a szervezet több európai kormányt, illetve az Európai Unió felső vezetését is teljes erőbedobással „érzékenyíti”, hogy tőlük kapjanak segítséget az illegális migránsok Németországba reptetéséhez.

 

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!