Halálgyár – így nevezte egy 73 éves elhunyt özvegye a Pesti úti idősotthont

Hirdetés

Halálgyár – így nevezte egy 73 éves elhunyt özvegye az otthont, ami a koronavírus-járvány magyarországi gócpontjává vált. Az asszony meggyőződése, hogy az ellátatlanság vezetett férje halálához, és mint mondta, már a járvány előtt is elképesztő állapotok voltak az otthonban – írja a Ripost.

Több elhunyt hozzátartozója is állítja: november óta romlott jelentősen a helyzet a Pesti úton, és hónapokig nem tudtak orvossal beszélni az idősotthonban.

Az az otthon egy halálgyár – nyilatkozta a lapnak J. K. Katrin, aki a napokban temette el férjét. Az otthonban azt mondták neki, férje lázas volt és köhögött, azért került kórházba, de a kórházban az orvos egészen mást mondott az özvegynek.

„A férjem nem volt lázas! Csináltak neki mellkas- és tüdőröntgent, de ott minden rendben volt. Viszont nagyon ki volt száradva, a veséi leálltak, nagyon rossz állapotban került be”

A nő elmondása szerint míg tehette, otthon ápolta gerincbeteg férjét, azért döntött a család az otthon mellett, hogy folyamatos orvosi ellenőrzést és felügyeletet, gondos ápolást kapjon, felesége már nem bírta emelni. Ha tudja, hogy ez lesz a férje veszte, nem engedte volna bemenni.

Hirdetés

„Amikor kiderült, hogy rühes lett, majd elájultam! Naponta mentem kezelni a sebeket, pelenkáztam, etettem. Ha később tudtam menni, akkor se csinálta meg senki és nem is segítettek. Sokszor a saját vizeletében találtam rá! Orvossal nem tudtam beszélni. Nem árulták el, milyen gyógyszereket adnak neki, de amikor elkezdett zavartan viselkedni, állandóan aludt, kiderítettem: nyugtatózták úgy, hogy sosem volt pszichés problémája! Kértem, hogy azonnal hagyják abba, erre a pszichiáterre hivatkoztak, de addig cirkuszoltam, míg be nem fejezték a nyugtatózást” – mondja az asszony.

A fenti szörnyűségekért még komoly pénzeket is le kellett tenni: havonta több mint 100 ezer forintot fizetett a család. Már azon gondolkodtak, hogy elhozzák onnan Józsefet, amikor látogatási tilalom lépett életbe.

Amikor ezt meghallottam, tudtam, hogy ez a férjem halálát jelenti, mert se etetni, se pelenkázni nem fogja senki az otthonban – tette hozzá az özvegy, aki szerint nem csoda, hogy a koronavírus-járvány ilyen gyilkos volt az intézményben, ahol láthatólag alig törődtek a beteg, idős emberekkel.

Mint korábban megírtuk, Karácsony felelőssége, hogy a főváros nem készítette fel idősotthonait. A Fidesz Facebook-oldalán közzétett posztjában Hollik István, a párt kommunikációs igazgatója azt nyilatkozta: Karácsony Gergely személyes felelőssége, hogy idáig fajult a dolog.

Forrás: Ripost

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!