Már több, mint 200 ezren tiltakoznak Londonban a köpködős gyilkos ellen

Hirdetés

Több, mint 200 ezer aláírás gyűlt össze a brit fővárosban egy különös tragédia kivizsgálását követelve. Néhány hete elhunyt egy a Victoria pályaudvaron szolgálatot teljesítő asszony, akit leköpött egy fertőzött férfi.

Úgy tűnik,hogy végre a tettes nyomára bukkantak, miután végre gondosan átnézték a rendelkezésre álló belső videófelvételeket. A tettes ezek szerint egy jól öltözött, öltönyös középkorú férfi volt.

Ahogyan azt korábban mi is megírtuk, az eset Londonban történt a Victoria pályaudvaron, március 22-én. A fertőzött férfi minden további nélkül leköpött két női vasúti alkalmazottat.

Az egyik asszony kevesebb, mint 2 hét alatt annyira rossz állapotban került kórházba, hogy azonnal lélegeztető gépre kellett tenni. Ezután viszont 3 nappal váratlanul elhunyt.

A vasutasok szakszervezete Nagy-Britanniában külön közleményt adott ki a tragédiával kapcsolatban, azt sürgetve, hogy a frontvonalban dolgozó, az utasokkal közvetlenül érintkező vasúti alkalmazottak kapjanak ugyanolyan védőfelszerelést, mint a kórházi dolgozók. Ezután gyűlt össze az eset kivizsgálását követelő több mint 200 ezer aláírás. Csak ezután kezdték a nyomozó hatóságok komolyan venni az ügyet, csak ezután nézték át gondosan a belső videófelvételeket.

Hirdetés

A Brit Közlekedési Rendőrség ezután elfogató parancsot adott ki a két vasúti alkalmazottat megfertőző, őket leköpő férfi ellen, akit azonban mindmáig nem találtak meg. Most, hogy előkerültek a belső videófelvétel arról, amint a jól szituált férfi jegyet vesz a pénztárnál megnőttek az esélyei annak, hogy megtalálják.

Az ügy a politika legfelsőbb szintjéig is eljutott, a brit miniszterelnök szóvivője külön megemlékezett a tragédiáról és elfogadhatatlannak, tűrhetetlennek nevezte a történteket, ami mögött akár rasszista indítékok is állhatnak.

Az ügynek egyre nagyobb a visszhangja, most már a leköpött vasúti alkalmazott főnökének felelősségre vonását is követelik, ő ugyanis nem hívott rendőrt az inzultus után. Azt mondják, ha azonnal értesíti a hatóságokat nagyobb esély lett volna a tettes elfogására.

Az áldozat, a kongói származású Belly Mujinga férje Lusamba Gode Katalay így idézte fel a történteket.

„A férfi a pályaudvaron odalépett a feleségemhez és a kolléganőjéhez. Azt kérdezte, hogy mit keresnek a Victoria pályaudvaron. Miután megmondták neki, hogy itt dolgoznak és szolgálatban vannak, szó nélkül leköpte őket.”

Hirdetés

A férj, felidézve a fájdalmas tragédiát elmondta a brit médiában, hogy már csak egy videochat keretében tudott néhány szót váltani a feleségével, aki gyakorlatilag már nem volt képes beszélni.

„Abban reménykedtem a 11 éves lányunkkal együtt, hogy talán végigalussza az éjszakát, de aztán reggel az orvos hívott bennünket, hogy meghalt.”

A legutóbbi statisztikák szerint csak Londonban 42 vasúti alkalmazott halt meg eddig koronavírus fertőzés következtében.

Forrás: ripost

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!