Varga Judit a diktatúrázóknak: ezennel befejezhetik a lejárató kampányokat

Hirdetés

A magyar demokráciáért és jogállamiságért aggódóknak szeretném jelezni, hogy 2020. június 18-án 00:00 órakor Magyarországon megszűnt a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet. Míg számos más uniós tagállamban továbbra is különleges jogrend van életben, Magyarországon a veszélyhelyzetnek hivatalosan is vége – írja Varga Judit  igazságügyi miniszter Facebook-posztjában.

Mint ismert, a mai nappal megszűnt hazánkban a veszélyhelyzet, ugyanakkor a kormány kihirdette a járványügyi készültség bevezetését. Mától megszűnt a 65 év felettiek vásárlási idősávja is, de egyelőre kötelező marad a maszkviselése a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben.

Varga Judit bejegyzésében úgy fogalmaz: a magyar védekezés sikeresebb volt, mint Nyugat-Európa több országában. A hatékony fellépést a koronavírus törvény tette lehetővé, ami csak addig maradt hatályban, ameddig az indokolt volt. Pontosan úgy, ahogy azt a kezdetektől fogva állítottuk.

Az igazság pillanata, ahogyan Věra Jourová alelnök asszony nevezte, elérkezett. Remélem, hogy az igazság pillanatát felismerik azok is, akik egy világjárvány kellős közepén alaptalanul támadtak bennünket. Ha bocsánatkérésre nem is számíthatunk, joggal várhatjuk, hogy a hisztériakeltésben élen járó szervezetek a példátlan és összehangolt nemzetközi lejárató kampányt fejezzék be – áll Varga Judit bejegyzésében.

Forrás: Facebook / Pesti Srácok

Hirdetés

Fotó: MTI

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!