Végleg kivégezheti az olimpiát a világjárvány

Hirdetés

Nem biztos, hogy jövőre megrendezik a tokiói olimpiát, mivel a koronavírus-pandémia olyan helyzetet teremthet, amelyben még egy év múlva sem lesznek meg az ehhez szükséges feltételek. A versenyek megtartásának minimális követelménye a költségek jelentős csökkentése.

Kétséges, hogy jövőre megrendezhetik-e a tokiói nyári olimpiai játékokat, amelyeket 2020 augusztusáról halasztottak el egy évvel a koronavírus-járvány miatt –  mondta a Koike Juriko Tokió prefektúra kormányzója  a Financial Timesnak adott interjújában.

Ahhoz, hogy megtarthassák a rendezvényt, az olimpiára sportolókat küldő országoknak – azaz gyakorlatilag a világ nemzeteinek – nemzetközi egyezményt kellene kötniük az utazási és a karanténszabályokról. Ha ugyanis nem lenne teljesen biztosított a sportolók, a szurkolók és a turisták részvétele a játékokon, akkor nincs értelme a rendezésnek 2021-ben sem.

A  2016-ban független indulóként nagy többséggel megválasztott politikus mondatai azt jelentik, hogy a tokiói olimpia az egyéves halasztás ellenére komoly veszélyben van, ugyanis amit eddig a pandémiával kapcsolatban a legkevésbé sikerült megvalósítani, az a nemzetközi szintű megállapodás a pandémia összehangolt kezelésére. Koike Juriko különösen nagy kockázatnak tartja a lehetőséget, hogy ősszel újabb hulláma érkezik a járványnak, ami éppen akkor tenné bizonytalanná a jövőt, amikor a kritikus döntéseket meg kell hozni az olimpiával kapcsolatban.

A tokiói szervezők nevében a rendezvény szóvivője áprilisban azt mondta, hogy ha 2021-ben sem lesz olimpia, akkor nincs további tartalék tervük a további halasztásra. Koike most felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg 111 ország állampolgárainak beutazása tilos Japánba. Az olimpiára 206 ország delegál sportolókat, akiket szurkolók is elkísérnének. Nyilvánvaló, hogy ha az ő érkezésükről nem sikerül megállapodni, akkor a játékok értelmüket vesztik. (Jellemző mellékes körülmény, hogy a politikus a Tokyo Metropolitan Government felhőkarcolóban fogadta a Financial Times újságíróit, amelyet vörös fénnyel világítottak meg, hogy figyelmeztessék az embereket a járványveszélyre.)

Hirdetés

A kormányzó nem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, hogy biztosra veszi-e a játékok megrendezését. Mint mondta: reménykedik ebben, és ennek szellemében folytatják az előkészületeket. Ugyanakkor úgy látják, hogy a sok milliárd dolláros költségek egy részét le kell faragni. A politikus elsősorban a nyitó- és a zárórendezvényt említi, amelyek igen látványosak szoktak lenni, és Tokióban high-tech parádét terveztek számos szponzor részvételével.

A nyitórendezvény különösen fontos, szimbolikus esemény, így a kormányzó arra számít, hogy a költségcsökkentésekről kemény tárgyalásai lesznek Abe Sinzó miniszterelnökkel és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB). A költségek ugyanis nem csupán a rendező várost, Tokiót érintik, hanem a nemzeti kormányt és az NOB-ot is – magyarázta a politikus. A célja – ahogy minden városvezetőnek az ilyen események kapcsán – az, hogy az olimpiával kapcsolatos kiadások hosszabb távon hasznára legyenek a japán főváros lakosságának.

A tokiói szervezők nem először figyelmeztetik a NOB-ot, hogy át kell gondolnia egy a korábbiaktól jelentősen eltérő rendezés lehetőségét, amennyiben a pandémiát nem sikerül belátható időn belül teljes kontroll alá vonni a világon. Ez azt jelenti, hogy korlátozni kell a látványosságokra szánt kiadásokat. Koike Juriko kormányzói mandátuma a következő hónapban lejár. Még nem jelentette be, hogy újra jelöltei-e magát a posztra, de ha igen, akkor az olimpia megrendezése kampányának része lenne. Indulása esetén jó esélye van az újraválasztásra.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!