Figyelem! Sokat változik az élet holnaptól

Hirdetés

Több jogszabály is változik 2020. augusztus elsejével.

 

Július közepén léptek életbe Magyarországon az új beutazási szabályok, melyek értelmében három kategóriába sorolták az országokat (zöld, sárga, piros) a fertőzöttség szempontjából. A kódok szerint a zöld a normális besorolás, de a sárga vagy vörös országból érkezőknek a határon egészségügyi vizsgálat lesz, ami ha igazolja a fertőzésgyanút, karanténba kell vonulni. Július 31-ig az állam átvállalta a tesztek árát, szombattól viszont már mindenkinek magának kell fizetnie a koronavírustesztet, ha két hétnél hamarabb akar szabadulni a kötelező házi karanténból.

Augusztus 1-től a hatósági karantén iránti mentességet általános illeték megfizetése mellett (3000 forint) kell kezdeményezni a lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási vagy kerületi hivatalhoz kell benyújtani, amely határozattal dönt.

Holnapról hatályos a július 21-én kihirdetett, Airbnb-törvénynek is nevezett jogszabályváltozás, amelynek értelmében ezentúl az önkormányzatok időben korlátozhatják a magánszálláshelyek kiadását.  A települések, a budapesti kerületek és a fővárosi önkormányzat saját területén felhatalmazást kaptak arra, hogy megállapítsák, legfeljebb hány napra adható ki magánszálláshely és egyéb szálláshely egy naptári évben. Az új szabályok értelmében magánszálláshelynek tekinthető a magánszemély, vagy egyéni vállalkozó legfeljebb nyolc szobás és tizenhat ágyas lakása, üdülője, míg egyéb szálláshelynek a más tulajdonban álló, nem szálláshely-szolgáltatási céllal hasznosított, legfeljebb 25 szobás és száz ágyas épületrészek számítanak, ahol az egy szobában található ágyakat külön-külön is kiadják. Az indoklás szerint a rövid távú lakáskiadás nagyarányú elterjedése az ingatlan- és albérletárakat is megnövelte, emellett a társasházi együttélésben is konfliktusokat okozott.

Hirdetés

Több ponton is változik a csődtörvény. Többek közt ezentúl elektronikus formában is értesíthetik egymást a hitelezők, az eljárásban részt vevő felek, a vagyonfelügyelő, illetve a felszámolóbiztos, valamint a felszámolásokat immár elektronikus úton is le lehet bonyolítani.A legfontosabb változás, hogy ezentúl a stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősített gazdálkodó szervezetek vagyonának értékesítésekor az államot (illetve az állam által kijelölt szervezetet) elővásárlási jog illeti meg, e módosítás a már folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik. Holnaptól nő a csődeljárásban érvényesülő moratórium időtartama a korábbi 120-ról 180 napra, és több más határidő is megnyúlik. A fizetési haladékot érintő változás, hogy annak ideje alatt az adós a pénzforgalmi szolgáltató által felszámított számlavezetési díj megfizetése alól is mentesül, a moratórium erre eddig nem terjedt ki.

Augusztus elején kezdődhet a tíz hektárnál kisebb állami földek értékesítése.  Az osztatlan közös tulajdon megszüntetését célzó földértékesítési program első két ütemében összesen 15,5 ezer, három hektár alatti földrészletet hirdetettek  meg. így mintegy 5500 hektár állami kézben lévő mezőgazdasági terület talált gazdára.

A fővárosi önkormányzat korábbi döntése alapján szombattól számos díjzónában emelkednek a parkolási díjak, emellett bővül a parkolási zóna Zuglóban, a XII., és a XIII. kerületben. Négy kerületben (a II., a XII., a XIII. és a XIV. kerület) egyes parkolási zónáiban eggyel magasabbra ugranak a díjtételek.

A MÁV Zrt. tíz vasútvonalon szombattól visszaállítja a korábbi, megszokott alapmenetrendet. A veszélyhelyzet alatt június 6-tól csökkentett vasúti menetrendet vezettek be a regionális vonalakon és pótlóbuszokat állítottak forgalomba. A MÁV ezt felülvizsgálta, így a Zalaegerszeg-Bajánsenye-Őrihódos, Nagyatád-Somogyszob, Gyékényes-Barcs-Szentlőrinc, Vác-Nagyoroszi-Balassagyarmat, Balassagyarmat-Ipolytarnóc, Kál-Kápolna-Kisújszállás, Karcag-Tiszafüred, Debrecen-Tiszalök, Mezőtúr-Szarvas-Mezőhegyes, Kecskemét-Lakitelek-Szolnok vonalakon állítja vissza az alapmenetrendet augusztus 1-jétől. Több regionális vonalon pedig az utazási igényekhez igazodva módosítják a pótlóbuszok közlekedési rendjét.

Augusztus 1-től hatályba lép az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008-as XLVI. törvény módosítása, amely változtat az állatorvosi vény jelenlegi definícióján, megnyitva az utat az elektronikus vények rendszerének majdani bevezetéséhez. Az azonban, hogy a jogszabályokban foglalt változtatások mikor jelennek majd meg a mindennapi gyakorlatban, azaz mikor állnak rendelkezésre a gyakorlati feltételek az állatgyógyszerek elektronikus vény alapján történő kiszolgálására, egyelőre nem tudható.

Hirdetés

A BKV Zrt. korszerűsítette a Zugligeti Libegőt, amely augusztustól minden nap közlekedik majd, 10 órától este 7 óráig. A felnőtteknek egy utazás 1200 forintba kerül, a retúrjegyért 1600 forintot kell fizetni. A gyerekek ennek a feléért libegőzhetnek. A rekonstrukció keretében felújított hajtásrendszerrel biztonságosabbá vált a Libegő üzemeltetése, amely Magyarország első személyszállító drótkötélpályájaként már 1970 óta szállítja az utasokat a János-hegyre s vissza.

Új felsőoktatási intézmény jön létre Szent István Egyetem néven augusztus 1-jén, a Szent István Egyetem, a Kaposvári Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa és a Pannon Egyetem Georgikon Karának integrálódik. Az új universitas mintegy 15 ezer hallgatójával Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme lesz. A cél, hogy tíz éven belül Kelet-Közép Európa legjobb agrárképzését nyújtsák.

Összesen hat egyetem (Állatorvostudományi Egyetem, Miskolci Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Neumann János Egyetem, Soproni Egyetem és Széchenyi István Egyetem) alapítói és fenntartói jogai kerülnek vagyonkezelő alapítványokhoz holnaptól.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!