Trump újabb nagy dobásra készül

Hirdetés

Donald Trump amerikai elnök a héten újabb választási nagygyűlésre készül, július 11-én szombaton New Hampshire államban – jelentette be vasárnap Hogan Gidley, Trump kampányának országos szóvivője.

Közleményében Hogan tudatta, hogy a rendezvényt Portsmouthban tartják, a helyi nemzetközi repülőtéren.

Ez lesz az elnök első kampányrendezvénye a múlt hónapban az oklahomai Tulsában megtartott nagygyűlés óta.

„Arra számítunk, hogy sok szabadságszerető hazafi eljön a nagygyűlésre, ahol velünk ünnepli Amerikát, a világ történetének legnagyszerűbb országát” – fogalmazott vasárnap Gidley.

A bejelentés után elemzők emlékeztettek arra, hogy több amerikai tagállamban ismét megugrott a koronavírus-járványban újonnan megfertőződöttek száma. A járvány elsősorban Kaliforniában, Arizonában, Texasban, Floridában és Georgiában lángolt fel. Az arizonai Phoenix város demokrata párti polgármestere, valamint a texasi Austin szintén demokrata párti polgármestere vasárnap arról nyilatkozott, hogy szerintük túl korán indították újra az államban a gazdasági és a mindennapi életet. Kate Gallego, Phoenix polgármestere az ABC televízióban úgy fogalmazott: „Az utolsók között voltunk, ahol elrendelték, hogy mindenki maradjon otthon, és az egyike azon államoknak, amelyek korán újraindultak”. Arizonában egyébként csak vasárnap több mint 3500 új fertőzöttet diagnosztizáltak.

Hirdetés

A floridai Miami republikánus polgármestere, Francis Suarez, vasárnap szintén azt mondta, hogy az újraindítás után az emberek „úgy viselkedtek és éltek társas életet, mintha már nem lenne köztünk a vírus”. Floridában vasárnap több mint 10 ezer új koronavírus-fertőzést regisztráltak.

Közben Kaliforniában vasárnap 5410, szombaton pedig 6510 új koronavírusos beteget diagnosztizáltak. Stephen Hahn, az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetője vasárnap az ABC televíziónak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy a járvány nagyon gyorsan terjed.

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!