Brutálisan összeverte barátnőjét a nyílt utcán egy egyetemi oktató

Hirdetés
Agyba-főbe verte a barátnőjét a nyílt utcán a kolozsvári Sapientia Egyetem egyik tanársegédje – írja a Krónika.

A brutális bántalmazás során az egyetemi oktató nemcsak ütötte barátnőjét, hanem AZUTÁN IS RUGDOSTA A FIATAL NŐT, HOGY AZ ÁLDOZAT A FÖLDRE KERÜLT.

Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának munkaközössége a hírek hallatán megfogalmazta, hogy elhatárolódnak kollégájuk viselkedésétől.

– A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának munkaközössége megdöbbenéssel értesült arról, hogy karunk egyik oktatója fizikailag súlyosan bántalmazott egy vele ismeretségben álló hölgyet. Az egyetem akadémiai közössége teljes mértékben elítéli, az oktatói státussal ellentétesnek és az egyetemi tanári, emberi értékekkel össze nem egyeztethetőnek tartja B.F. magatartását és cselekedeteit, elhatárolódik a történtektől és egyszersmind együttérzését fejezi ki az áldozattal szemben. Ugyanakkor az intézmény, belső szabályainak értelmében, saját hatáskörben is kivizsgálást indít az említett oktató ellen, s kezdeményezi az oktató felelősségre vonását – írták.

Hirdetés

Ezzel párhuzamosan a rendőrség bűnvádi eljárást indított a feltételezett elkövető ellen ütlegelés és egyéb erőszakos cselekmények miatt. Andreea Andrada Vișan a lapnak elmondta, a kolozsvári bírósági ügyészség augusztus 3-án, hétfőn 24 órára őrizetbe vette, majd másnap 60 napos hatósági felügyelet alá helyezte az egyetemi tanársegédet.

Forrás: borsonline

A kép illusztráció

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!