Újra megtámadták Salvinit

Hirdetés

Az olaszországi helyhatósági választások előtt egy héttel egyre nagyobb feszültség kíséri a jobbközép koalíció vezetőjének megjelenését a jelenleg baloldali vezetésű, „vörös tartományokban”.

Toscanában a héten fizikai agresszió érte Matteo Salvinit, egy kongói nő letépte a nyakából a rózsafüzért. Nápolyban a kampánybeszédének megkezdése után öt perccel a helyzet tarthatatlanná vált. Fütyülésekkel, rágalmakkal szakították félbe, majd paradicsomokkal dobálták meg, míg végül a Liga elnöke kénytelen volt távozni a helyszínről, anélkül hogy befejezte volna beszédét.  „Aki paradicsomokkal dobál és csak rágalmazni tud, az nem tiltakozó, hanem barbár” – kommentálta az eseményeket Salvini, majd tovább folytatta körútját Campania tartományban, hogy megerősítse Stefano Caldoro, a jobbközép közös jelöltjének esélyeit.

Giorgia Meloni, a Salvini-vezette Ligával szövetséges Olasz Testvérek elnöke pénteken belpolitikai tesztnek nevezte a 20-21-i tartományi választásokat. Amennyiben a jobbközép szövetség nagyarányú győzelmet arat, az államfőnek szerinte le kell váltania a kormányt. A Forza Italia alelnöke, Antonio Tajani szerint mind a hét tartományban nyer a jobboldal.

Több mint ötszáz koronavírus-fertőzött tartózkodik az szicíliai vizeken lehorgonyzott öt turistahajón – írta a La Veritá jobboldali napilap. Egy hatodik hajó érkezése is tervben van a folyamatosan érkező bevándorlók fogadására. A migránsok sorozatos erőszakos megnyilvánulásai és a hotspotokban kialakult embertelen körülmények miatt egészségbiztonsági szempontból elengedhetetlen volt a karanténhajók felállítása – hangsúlyozta Luciana Lamorgese belügyminiszter.

A megoldás azonban rendkívüli terhet jelent az olasz államháztartásnak. Hajónként napi ötvenezer eurójába kerül az olaszoknak a migránsok tengeren tartása, ez többszöröse a szárazföldi létesítmények kiadásainak. A Lampedusa szigetére érkező illegális bevándorlók ellátása kilenc millió eurójába a kerül az államnak, anélkül hogy megoldás lenne végleges elhelyezésükre.

Hirdetés

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!