Az Apró-Dobrev klán akadályozta meg Erdély visszacsatolását?

Hirdetés

Elképesztő titkokat árult el az MSZMP egykori főtitkárának állandó légikísérője, Sanyi bácsi – írta a Vadhajtások a Blikk cikkére hivatkozva. Arról is mesélt Sanyi bácsi a cikkben, hogy 1971-ben Kádár tárgyalásokat folytatott Nicolae Ceaușescu román pártfőtitkárral Bukarestben, de Kádár a tárgyalások után feldúltan azt mondta állandó segítőjének, hogy “nem lesz semmi a visszacsatolásból… túl sokba kerülne ez Magyarországnak, Apró elvtárs (…) nem szeretné”…

Mint mindenki előtt közismert, Gyurcsány Ferenc, a valaha élt legkártékonyabb miniszterelnök az Apró-családba házasodott be azzal, hogy elvette az Apró-unokát, Apró Piroska lányát, Dobrev Klárát feleségül.

Ezek szerint tehát az Apró-családon nem csupán magyarországi magyarok, hanem a határon túliak ellen elkövetetett bűnök is szerepelnek a bűnlajstromban.

Apró Antal 1956-ban “fasiszta csőcseléknek” nevezte a forradalom- és szabadságharc hőseit, majd a Kádár-rendszer megbízható elvtársaként személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét; 1958. június 17-én ő jelentette be a Parlamentben Nagy Imre és három társa kivégzését, amelyet a “nép jogos elégtételének… az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezett. A történelem 50 év elteltével 2006-ban a pesti utcán ismételte magát, amikor az Apró-klánba beházasodott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként verette és kardlapoztatta az embereket az utcán.

Az MSZMP KB határozata alapján 1956-ot követő “érdemeiért” ekkor a budapesti Szemlőhegy utcában kiutalták Apró részére a nagypolgári Lovassy-Stürmer orvoscsalád volt villájának nagyobbik lakrészét. Azóta is ebben az ingatlanban tengeti hétköznapjait a Dobrev-Gyurcsány-Apró család…

Hirdetés

Apró a magyar nép körében az 1956 utáni keményvonalas megtorló politikát támogató fellépése miatt vált hírhedtté, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány másik két vezető személyiségével együtt, mint “Kádár-Apró-Dögei”-t emlegette a pesti közbeszéd.

Apró Antal lánya, Apró Piroska volt az, aki olcsó hiteleket nyújtott Gyurcsány Ferencnek, aki a ’90-es években ezzel a trükkel és az állami vagyon áron aluli megszerzésével egy csóró pápai gyerekből gyorsan milliárdos vörös oligarchává válhatott. Apró Piroska később Horn Gyula kabinetfőnöke volt, vagyis a kommunista hálózat tökéletesen érvényesült a Rendszerváltást követően is.

Lánya sem esett messze a kommunista hálózat almafájától: Dobrev Klára, aki jelenleg EP-képviselő és a magyarok elleni uszítás szószólója Brüsszelben, 2002-ben a báb Medgyessy Péter kabinetfőnöke volt, innen ejtőernyőztették a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala elnökhelyettesének.

A Blikk tudósítása szerint Kádár 1971-ben Bukarestben egyeztetett az elmebeteg román kommunista Ceaușescu főelvtárssal Erdély visszacsatolásáról, de a tárgyalásokról visszaérkezve Kádár az állandó légiutas kísérőjének elmondta: Erdély visszacsatolását Fock Jenő elvtárs mellett Apró Antal elvtárs sem támogatja.

Így tudósít a megdöbbentő sztoriról a Blikk:

Hirdetés

Akkoriban persze erről nem beszélhetett, mint ahogy évtizedekig megőrizte a Kádárral repülés közben folytatott bizalmas beszélgetéseket, köztük azt is, amely szerint 1971-ben Brezsnyev visszacsatolta volna Magyarországnak Erdélyt, mert Románia barátkozni kezdett a Nyugattal.

“Kádár Bukarestbe repült egy ugyanilyen géppel, de összeveszett Ceausescuval, nagyon feldúltan szállt fel utána a repülőre…”

Nagyváthy elvtárs, nem lesz semmi a visszacsatolásból. Olyan nagy a szegénység az ottani falvakban, hogy túl sokba kerülne ez Magyarországnak, Apró elvtárs és Fock elvtárs nem szeretné” – ezt mondta Kádár nekem itt, épp ezen a széken ülve. Sosem írtak erről az újságok, nekem pedig hallgatnom kellett…– állítja 49 évvel később Sanyi bácsi.

 

Vadhajtások nyomán Szőnyi Balázs

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!