about us
Nő a felháborodás a Gyurcsány-párti háziorvos oltásellenes kijelentése miatt – Mai Világ

Nő a felháborodás a Gyurcsány-párti háziorvos oltásellenes kijelentése miatt

Hirdetés

Komáromi Zoltán, a DK háziorvosként praktizáló politikusa megdöbbentő kijelentést tett szerdán, amikor azt hangoztatta egy élő televíziós adásban, hogy vitatkozna azzal a kijelentéssel, mely szerint bármilyen vakcina jobb, mint a betegség. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója egy beszédes mémmel válaszolt a felháborító mondatokra.

„Hogy is mondta Gyurcsány? Ők oltáspártiak? Nem keltenek bizonytalanságot? Lárifári – mondaná pont ő” – írta a Facebookon Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

„Ennél egyértelműbben már nem is lehetne a vakcinák ellen kampányolni, mint ahogy a DK-s Komáromi Zoltán tette az ATV-n. Persze ne gondoljuk, hogy a főnöke utasítása nélkül történt mindez. Szégyen!” – folytatta a kormánypárti politikus, aki egy mémet is megosztott bejegyzésében.

Elsőként a hirado.hu hívta fel a figyelmet a háziorvosként praktizáló DK-s Komáromi Zoltán ATV-ben tett kijelentésére, mely szó szerint így hangzott el:

Műsorvezető: …a kormányzat azt mondja, hogy bármilyen vakcina jobb, mint a betegség. És ezzel tényleg nem, nehéz vitatkozni…
Komáromi Zoltán (közbevág): Én vitatkozok…
Műsorvezető: Covidba idáig a világon meghalt két és fél millió ember…
Komáromi Zoltán (közbevág): Én ezzel vitatkozok!
Műsorvezető: oltásba még senki.
Komáromi Zoltán: Világos. Én vitatkozom ezzel…

Hirdetés

A teljes beszélgetést az alábbi videón nézheti meg (7.06-tól látható a fenti jelenet).

Tehát Gyurcsány Ferenc párttársa nem ért egyet azzal, hogy „bármilyen vakcina jobb, mint a betegség”.

A hirado.hu közösségi oldalán rekordszámú hozzászólás érkezett, a többséget mélységesen felháborította Komáromi Zoltán oltásellenes kijelentése. Sokan érvként azt hozták fel, hogy egy orvos nem mondhat ilyet.

Nem ez az első oltásellenes húzása a DK-nak, korábban például a párt polgármesterei követelték, hogy a kerületükben ne oltsanak a kínai és az orosz vakcinával.

Szerencsére ezt nem ők, hanem a járványügyi szakemberek döntik el, akik nem győzik hangsúlyozni: felszálló ágban van a járvány, javában tombol a harmadik hullám, az elkövetkező hetekben pedig tovább romolhatnak a járványügyi adatok.

Hirdetés

Ebben a helyzetben az oltás az egyetlen megoldás, gyakorlatilag a szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy sikerüljön több embert beoltani, mint ahányan megbetegednek.

Minden szakember arra kéri az embereket, hogy regisztráljanak az oltásr, és mindenki fogadja el a számára felkínált vakcinát, hiszen csak így győzhetjük le a vírust. Azt is hangsúlyozzák a hozzáértők, hogy minden Magyarországon engedélyezett vakcina biztonságos és hatékony.

Magyarországon az oltás ingyenes és önkéntes, regisztrálni a Vakcinainfo.gov.hu oldalon lehet.

Forrás: hiado.hu

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow us on Facebook!

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!