Kásler Miklós: szigorításokra lehet szükség

Hirdetés

Kásler Miklós a Blikknek adott interjújában elmondta: olyan mértékben terjed most Magyarországon a vírus, hogy hamarosan újabb szigorítások válhatnak szükségessé.

Magyarország rendkívül jó érzékkel lépett fel a járvány első fázisában. Március elsején  jelentette be a WHO a világjárványt, de a hírek hatására mi már január 24-én összehívtuk a minisztériumban az érintett háttérintézményeket, majd nekiláttunk az esetleges vírusjárvány elleni intézkedések megtervezésének. Magyarországon kivételesen sikeresen zajlott le az első fázis. Persze, az ellenzék pergőtüzében dolgoztunk akkor is, mindent támadtak, ami nem volt reális, megalapozott – mondta Kásler Miklós.

A második hullám csúcsán 674 beteg volt lélegeztetőgépen, miközben már a járvány előtt is 1600 készülék állt rendelkezésre. Mégis további 16 ezer gépet szereztek be 300 milliárd forint értékben. Nem érzi jogosnak a kritikákat? – tette fel a kérdést a Blikk újságírója

Itt a nyakunkon a harmadik hullám, gyorsan terjed a brit variáns, ami tudjuk, hogy legalább 70 százalékkal fertőzőképesebb, fiatalabb korosztályokat is elér, illetve a betegség lefolyása súlyosabb. Naponta két-háromszáz ember kerül most kórházba, ötszáz felett van és meredeken nő a lélegeztettek száma. Szerintem nem lehet pénzben mérni azt, hogy lélegeztessünk egy embert vagy sem. A kormány célja az, hogy minden eszköz és feltétel meglegyen a betegek gyógyulásához. A járvány felszálló ágában vagyunk ismét, készültség van a kórházakban – válaszolt Kásler.

 

Hirdetés

A várható szigorításokkal kapcsolatban elmondta: A vakcináció mértéke több hét múlva éri el azt a szintet, ami megfékezhetné a felfutást. Addig szükség lehet szigorításokra is. Ha azt tekintjük, hogy a járványügyi szigorítások maximuma 100 százalék, akkor a jelen pillanatban életben lévő szigorítások ennek a 70 százalékát teszik ki. Sok példa van a világban, mit lehet még tenni: iskolákat bezárni, előre lehet hozni a szünetet vagy meg lehet hosszabbítani az időtartamát erre a kritikus néhány hétre. Az élelmiszerüzletek és gyógyszertárak nyitva tartása mellett lehet az egyéb boltok nyitva tartásán is szigorítani. Ennek mintájára még sok minden más is lehetséges.

 

Az operítv törzs napi munkájával kapcsolatosan elmondta: Az operatív törzs most már egy év óta mindenre figyelmet fordít. Több tízezer cikk jelent meg eddig a koronavírusról, önmagában nehézség az, hogy az egymásnak ellentmondó cikkeket megfelelően értelmezni lehessen, illetve a belőlük adódó konzekvenciákat át lehessen ültetni a gyakorlatba. Amiben egyébként Magyarország rendkívül sikeres volt.

 

Forrás: blikk

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Follow us on Facebook!

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!