Európa

Agyhalál – Veszélyes növények közé sorolná a levendulát az Európai Bizottság

Hirdetés

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság a levendulát potenciálisan halálos anyagként tartja számon, a légutakba kerülve ugyanis halált okozhat, továbbá allergiás bőrreakciót, illetve szemirritációt is kiválthat. Egy új uniós rendelettervezet azonban ennél is tovább megy, és a levendulatat egyenesen veszélyes kategóriába sorolja.

Az Európai Bizottság szerint az uniós jogszabály célja „a mérgező anyagoktól mentes környezet” megteremtése, megóvása.

A szóban forgó szabályozás egy nagyobb uniós stratégia része, amely a kémiai összetevők alapján állít fel veszélyességi és környezetterhelési listát. Vagyis a levendula esetében sem maga a növény, hanem annak kémiai molekulái kerülnének a listára.

Ezzel a lépéssel az Európai Unió több iparágat egyszerre sodor veszélybe – véli Alain Aubanel a francia parfüm, aroma- és gyógynövények védelméért létrehozott szövetség elnöke.

Egyrészt a rendelettervezet ellehetetleníti a termelőket, ami az uniós tagállamok közül Bulgáriát és Franciaországot érintené a leginkább. Utóbbi országban több mint 2500 termelő megélhetését biztosítja a növény és több mint 300 vállalat foglalkozik a levendula feldolgozásával, kozmetikumok és parfümök készítésével. Amennyiben a levendulát veszélyessé nyilvánítják, gazdasági szektorok szűnnek meg egyik napról a másikra, hiszen nemcsak egy elengedhetetlen alapanyagról van szó, hanem egy turisztikai szempontól is fontos növényről – véli Thierry Bizouard, francia termelő.

Másrészt pedig nemcsak a levendula lesz érintett, hanem sok illóolaj és természetes anyagokból készülő termék is.

Hirdetés

Akár egy alapanyag tiltólistára kerülése is tönkre tehet egy évtizedek oda természetes illóolajokkal készült termék gyártását és forgalmazását. Ezzel az Európai Unió egy másik fontos iparágat is a csőd szélére kormányozhat, a levendula termesztése nemcsak Franciaországban, hanem egész Európában megszűnhet – tette hozzá Alain Aubanel.

Gergi-Horgos Mátyás

 

(mandiner.hu)

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!