Sport

Alaposan bekavart a magánéleti válság -Tusup nélkül mire megy Katinka?

Hirdetés

Szinte megtizedelte Hosszú Katinka idei pénzdíjait a tavalyiakhoz képest magánéleti válsága.

A háromszoros olimpiai bajnok úszónő a hét végén fejezte be a Mare Nostrum nevű versenysorozatot: a három állomás jelentette az első komolyabb 2018-as viadalait, amelyeken 5 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérmet gyűjtött – mindezek 1920 eurós (620 ezer forintos) bevételt jelentenek számára.

„Véget ért tegnap a Mare Nostrum, örülök, hogy megint versenyeztem! Sikerült még faragnom a 200 vegyes időmből, 2:10,0-val nyertem. Köszönöm a biztatásotokat!!!” – írta a facebookon Hosszú Katinka.

Korábban már januárban megkezdte a versenyszezont a bajai sportolónő, ám erre az évre rányomta bélyegét edző-férjével, az amerikai Shane Tusuppal  megromlott házassága. December óta dolgoztak kapcsolatuk megmentésén, tavasszal még úgy tűnt, kibékülnek, ám Hosszú május végén bejelentette, nem folytatják együtt még szakmai szinten sem. Pár órával később pedig Tusup világgá kürtölte, hogy azért szakítottak, mert felesége többször megcsalta edzőpartnerével, Dudás Dániellel.

Ez vezetett ahhoz, hogy sorra hagyta ki a versenyeket Hosszú, s tizedelődött meg a pénzdíjakból származó bevétele. A tavalyi évben a Mare Nostrummal bezárólag összesen 18 650 eurót (6 millió forintot) gyűjtött csak az érmekért kapott pénzdíjakból…

Hirdetés

A felkészülést viszont intenzívebben végzi a sportolónő, mint valaha, mivel a szokásosnál jóval többet hagyott ki. Augusztusban pedig már az Európa-bajnokságon indul.

– Még intenzívebben kell edzenem, hogy hamar visszanyerjem a formámat. Meglepő módon ez nagyon gyorsan sikerült is – nyilatkozta nemrég a bajnoknő a molcsapat.hu-nak. – Negyed százada úszom, megvan a kellő tapasztalatom, hogy érezzem, mikor mire van szükségem. És már azt is tudom, hogy a pihenés, a lazítás időnként szükséges. Ettől függetlenül erre az évre, az egész felkészülésre egyértelműen rányomja a bélyegét az átélt krízishelyzet.

Továbbra sem tudni, ki lesz Hosszú Katinka trénere Shane Tusup helyett. Szóba került francia, német és magyar szakember is, de az úszónő egyelőre nem kommentálta az értesüléseket. Annyit azonban már elárult, hogy külföldi edzővel ugyanúgy folytatná, mint hazaival. Viccesen azt is hozzátette: akár egy marslakóval is…

Forrás: blikk

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!