Világ

Amerikának is meggyűlt a baja a migránsokkal!

Hirdetés

Egy friss kimutatás szerint ugyanis az illegális bevándorlók kétszer annyi bűncselekményt követnek el, mint azok, akik az országban születtek.

Jeff Sessions legfőbb ügyész pénteken beszélt arról, hogy rendőrségi adatok alapján dupla annyi bűncselekményt követnek el az illegális bevándorlók, mint azok, akik az országban születtek – írja a Washington Times. A bűnmegelőzési kutatóközpont által írt jelentés Arizona állam adataira hivatkozik. Ebből az derül ki, hogy a 15 és 35 év közötti illegális bevándorlók az állam lakóinak három százalékát teszi ki – azonban egyúttal a börtönpopuláció nyolc százalékát. A kutatóközpont vezetője, és a jelentés írója arról számol be, hogy az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények sokkal súlyosabbak.

4 000 emberölés 13 százalékáért dokumentumok nélküli bevándorlók felelnek, ami sokkal több, mint a népességen belüli számarányuk. Továbbá ötször nagyobb valószínűséggel kapják rajta a bevándorlókat pénzmosáson vagy autós lövöldözésen. A jelentés már csak azért is fontos, mert a 18 és 35 év közötti bevándorlókról (azaz azokról, akiket a demokrata bázis „álmodozóknak” nevez) nem igazán fest jól képet.

Az adatok az 1985 és 2017 közti időszakot ölelik fel. A kutatásban azokat az illegális bevándorlókat vizsgálták, akiknek nincs amerikai állampolgárságuk, és zöld kártyájuk sem.
Forrás: 888.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!