Ami a történelem könyvekből kimaradt: a Vörös Hadsereg katonái által elkövetett borzalmak Németországban
Az Egy nő Berlinben (A Woman In Berlin) című film a német újságíró, Marta Hillers naplójából készült, és bemutatja mindazokat a borzalmakat, amelyeket a Vörös Hadsereg katonái követtek el a Harmadik Birodalom fővárosában 1945 áprilisában és májusában.
Marta egyike azoknak a nőknek, azon nők millióinak, akiket a Vörös Hadsereg katonái megerőszakolta egy, vagy több alkalommal. A II. világháború végének sajátossága volt, hogy a „felszabadítókkal” szemben a történészek meglehetősen engedékenyek voltak, és szemet hunytak olyan dolgok felett, amelyek háborús bűnnek minősülnek.
Az oroszok négy éven át tartó harca a Wehrmacht ellen sokak számára fájdalmas volt. Az oroszok által Nagy Honvédő Háborúnak hívott időszak volt ez, amikor minden ötödik német katonát megöltek. Miden öt közül négyen a Keleti Fronton haltak meg.
Manapság nagyon sok orosz számára elfogadhatatlan az a tény, hogy a Nagy Honvédő Háború idején a Vörös Hadsereg végigerőszakolta Poroszországot és Kelet-német országot is. Amikor Antony Beevor erről írt Berlin: The Downfall (Berlin: A bukás) című könyvében, a Londonba kinevezett orosz nagykövet, Grigorij Karasin „istenkáromlással” vádolta meg a történészt, mondván: azokat rágalmazza meg, akik megszabadították a világot a náciktól. Hasonlóan reagálnak a ma élő németek is: nem akarnak arról beszélni, hogy valóban megtörtént az erőszak, és nem akarják, hogy anyáik és nagyanyáik a nyilvánosság elé álljanak, és elmondják saját történetüket.
Pedig ez a film ezt teszi. Nagyon sok olyan német nő él még ma is, aki soha nem beszélt a történtekről a frontról visszatérő férjének.Ez volt 1945 elhallgatott történése. És most nem csak a történelemkönyvek lapjára kerül, hanem a nemzetközi hallgatóság is szembesülhet az áldozatok elhallgatott, fájdalmas emlékeivel a villódzó képernyőn és mozivásznon.
1941 júniusában hárommillió fős német hadsereg lépte át a szovjet határokat. A totális háborúban, ahogy ez a háborúkban gyakran megtörténik, védtelen nőket, kislányokat és idős asszonyokat is támadtak. Nagyon sokuknak volt abortusza, mások sokáig szenvedtek szifilisztől. A nemi betegséget megerőszakolóiktól kapták el. Az így fogant, megszült gyerekek zömét elhagyták. Laurence Rees történész World War Two: Behind Closed Doors (A második világháború: Zárt ajtók mögött) című új könyvében rámutat arra, hogy habár a nemi erőszak hivatalosan bűncselekménynek számított a Vörös Hadseregben, tény, hogy Sztálin világossá tette: a nemi erőszak és a német civilek terrorizálása egyfajta „jutalom” a katonáknak. Sztálin azt mondta: az embereknek meg kellene érteniük: a katona – aki több ezer kilométert harcolt végig vérben és fegyvertűzben és halálban – megérdemli, hogy egy kicsit szórakozzon a nőkkel.
Egy másik esetben, amikor azt állították, hogy a Vörös Hadsereg katonái fogva tartott németeket bántalmaztak, Sztálin azt mondta: „Túl sok előadást tartottunk a katonáinknak, hagyjuk, hogy egy kicsit kezdeményezőek legyenek!” A nemi erőszak egyébként egyfajta fegyvere volt Sztálin állami katonai rendőrségének, Lavrentyij Berija például sorozatosan követett el nemi erőszakot. Egy alkalommal egy amerikai diplomata, Berija testőre és Tatjana Okunyevszkaja színésznő is szemtanúja volt annak, hogy Berija megállította fekete autóját az utcán, belökött egy nőt a kocsiba, és hazavitte az ágyába.
– Távol vagy mindentől és mindenkitől, tehát ha sikoltozol, az sem baj – mondta Berija a nőnek, amikor a dácsájába értek. – A kezemben vagy. Úgyhogy gondolkozz el ezen, és ennek megfelelően viselkedj.
Az NKDV vezetője több mint száz iskolás korú kislányt és fiatal nőt rabolt el és erőszakolt meg. Rees szerint így nem is volt csoda, hogy amikor a Vörös Hadsereg katonáinak gaztetteiről szóló jelentések Moszkvába értek és Berija kezébe kerültek, a katonák szörnyű tetteinek nem lett semmilyen következménye. Berlin női lakosságának megerőszakolása – és mindenki veszélyben volt 13 és 70 éves kor között – hihetetlenül elvetemült és bűnös dolog volt.
Egy berlini ügyvéd mesélte el szívettépő történetét. Az ügyvéd valahogyan megmentette zsidó feleségét a németek karmaiból, és megpróbálta az asszonyt megmenteni a Vörös Hadsereg katonáitól is. Miközben sebesülten feküdt, végig kellett nézni a, hogy a feleségét megerőszakolják a katonák.
– Egy szót sem beszéltek oroszul, és ez könnyebbé tette a dolgot – írta haza küldött levelében a Vörös Hadsereg egyik katonája 1945 februárjában. – Nem kellett győzködni őket. Csak rájuk fogtuk a revolvert, és azt mondtuk nekik, hogy feküdjenek le. Aztán elvégeztük a dolgunkat és tovább mentünk.”
Nem volt szokványos, hogy a szovjet katonák bevallották rémtetteiket, ráadásul, hogy mindezt a családjuknak írt levélben tették. Ezért van az, hogy az új német film szinte sokkolja a közvéleményt. A német könyvkiadó, Hans-Dietrich Müller Grote levelet írt Truman elnöknek, aki a potsdami konferenciára érkezve az üzletember házában szállt meg. „A ház lakói az Ön érkezése előtt állandó félelemben és rettegésben éltek. Nap nap után és éjszakánként is fosztogató orosz katonák jártak ki-be, megerőszakolták a lánytestvéreimet a szüleik és gyermekeik szeme láttára, idős szüleimet megverték. Minden bútort felszaggattak szuronyaikkal, mindent összetörtek.”
Drezdában a Vörös Hadsereg támadásai a német nők ellen 1945 tavaszán hágtak tetőpontjukra. A város rengeteget szenvedett már addig is a szövetségesek bombázásaitól. A szovjet katonák szisztematikusan járták végig a házakat egymás után. John Noble így emlékezett vissza erre az időszakra: „A szomszéd házba betörtek a szovjet katonák. Kilökték az ott lakó nőt az utcára, és megerőszakolták. A férfiaknak végig kellett nézni, aztán lelőtték őket. Az utcánk végében egy nőt egy vasúti kocsi kerekeihez kötöttek. Iszonyatosan bántak vele.” Chris Bellamy történész szerint habár erről az időszakról nem születtek feljegyzések a túlélőktől, bizonyos, hogy a többszörös nemi erőszak sem volt ritka, sőt, a szovjet vezetés ezt is elnézte katonáinak.
A Vörös Hadsereg katonái a becslések szerint kétmillió alkalommal követtek el nemi erőszakot Németországban.
Ebből 70 000-100 ezret Bécsben, 50 000-200 ezret Magyarországon. Több ezer nőt erőszakoltak meg Romániában, Bulgáriában, Lengyelországban, Csehszlovákiában és Jugoszláviában is. Egyes történészek az állítják: a szovjet katonák azokat a német egyenruhát viselő orosz nőket sem kímélték, akikre a felszabadított koncentrációs táborokban bukkantak. Egy szovjet katona naplójában azt is feljegyezte, hogy különösen szerették megerőszakolni a náci párt funkcionáriusainak feleségeit. A vodka persze nagy szerepet játszott ezen bűncselekmények elkövetésében, de emellett ezek a katonák érzéketlenek és agresszívak is voltak. A nemi erőszakot gyakran követte kínzás, sőt, gyakran előfordult, hogy az áldozatot agyonlőtték vagy agyonverték.
Richard Evans, a Cambridge-i egyetem professzora most publikált könyvében egy fiatal szovjet tisztet idéz. A katona arról számol be, hogy megtaláltak egy csapat menekülő német nőt és gyereket. „A nők, anyák és gyerekeiket lefektettük az út jobb oldalára, mellettük ott álltak a katonák letolt nadrággal. Azokat a nőket, akik tiltakoztak, átlökték a másik oldalra, és agyonlőtték, ahogyan azokat is, akik a gyereküket védték.” A tiszt azt mondta: minden katona részt vett ebben.
Forrás: Harcunk.info, Daily Mail nyomán (fordította: Nyemcsok Éva, Kisalföld.hu)
