Sport

Az angolok nem rasszisták, csak azok a csúnya külföldiek

Hirdetés

A fenti kijelentést az támasztja alá, hogy a brit közszolgálati médiaóriás, a BBC kiderítette, hogy az angol-olasz Eb-döntő utáni faji előítéletekkel terhelt hozzászólások zöme a szigetországon kívülről érkezett. A 11-es rúgásoknál hibázó Marcus Rashfordot, Jadon Sanchót és Bukayo Sakát főleg Oroszországból és Ázsiából érte bőrszínük miatti inzultus.

Csoda, hogy Magyarországot és Lengyelországot nem keverték bele, pedig a napokban a Puskás Arénában lejátszott magyar-angol vb-selejtező óta tudjuk, hogy a világon nálunk a legmagasabb az egy négyzetkilométerre eső rasszisták száma. Ennek ellenére mi csak tétlenül nézzük, amint hatvanezer ember közül akad vagy tizenöt, aki huhog, majomkodik. Se egy letartóztatás, se egy rendőrroham. Bezzeg a brit rendőrség már eddig vagy 11 embert letartóztatott az ügyel kapcsolatban.

Mindenesetre a közösségi média is megkapta a magáét Angliában, hiszen a máskülönben oly kényes, saját „közösségi elveit” hangoztató fórum – a panaszt tevők szerint – nem sietett letiltani azokat a trollokat, akik majmokat posztoltak, és a fekete játékosokra tettek becsületsértés számba menő kijelentéseket. A Centre for Countering Digital Hate – Digitális Gyűlölet Elleni Központ – megállapította, hogy a rasszista megjegyzéseket közzétett 105 fiók közül 79 -et még mindig nem töröltek vagy függesztettek fel a döntő után másfél-két hónappal.

Az egyik lefülelt bűnös troll Szaúd -Arábiából küldte a Sakát durván ostorozó, majomjellel ellátott posztját, ám a leleplezése után már azt nyilatkozta: „- Sajnálom, hogy ilyesmit küldtem amikor a barátaimmal néztem a meccset. Kicsit dühös voltam. Szeretnék bocsánatot kérni Sakától, hibáztam, és nem csinálok ilyesmit még egyszer.”

Szóval patyolattisztra mosták az angolokat, hiszen a rasszista megjegyzések négyszerese külföldről érkezett. Szó sincs arról, hogy a Wembley-stadionba betörő, majd a döntő után az olaszokat bántalmazó hazai szurkolók lelke meg lenne spékelve faji előítélettel. Az csak a sötét Kelet-Európára – főleg Oroszországra – és Ázsiára jellemző.

Hirdetés

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!