Európa

Az Interpol most közölte: az ISIS ötven tagja érkezett Európába, bárhol lehetnek!

Hirdetés

Az Interpol szerint az Iszlám Állam terrorista szervezet ötven vélelmezett tagja érkezett az elmúlt hónapokban Olaszországba menekülteket szállító hajókon, és most megpróbálhatnak eljutni az Európai Unió más tagországaiba.

A nemzetközi rendőrségi szervezet listáján szereplő terrorgyanús emberek javarésze tunéziai állampolgár – írta honlapján a The Guardian című brit napilap szerdán. A listát november 29-én adta át az Interpol az olasz belügyminisztériumnak, amely megosztotta a terrorizmusellenes európai hatóságokkal. Az ENSZ becslései szerint Tunéziából több ezren csatlakoztak az Iszlám Állam dzsihadistáihoz, és a terrorista szervezet Szíriában és Irakban elszenvedett veresége után most sokan közülük megpróbálhatták eljutni Európába. A The Guardian szerint az Interpol listáján szereplő tunéziai gyanúsítottak már ismertek az európai terrorellenes hatóságok előtt.

Egyikük az olasz-francia határon átkelve eljutott Dél-Franciaországba – értesült a brit újság, amely úgy tudja, a legtöbb tunéziai 2017 júliusa és októbere között Szicílián ért partot halászcsónakokon. Marco Minniti olasz belügyminiszter többször is figyelmeztetett arra a veszélyre, hogy az Iszlám Állam harcosai megpróbálhatnak menekülthajókon Európába jutni. Július óta háromezer tunéziai ért partot a szicíliai Agrigent közelében, és az olasz hatóságok mindeddig csak négyszázukat tudták azonosítani. A The Guardian idézte a város ügyészét, Luigi Patronacciót, aki szerint nem zárható ki, hogy az utóbbi hónapokban érkezett tunéziai bevándorlók között az Iszlám Állam tagjai is megtalálhatók. Az olasz belügyminisztérium adatai szerint tavaly 5500 tunéziait azonosítottak Olaszországba érkezésük után. Közülük 2193-at Palermóból repülőn hazaszállították. A gépek hetente kétszer teszik meg az utat.

Forrás: MTI fotó: AP

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!