Európa

Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy brit olajszállító hajót

Hirdetés

Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy brit olajszállító hajót péntek este – jelentette be az iráni állami televízió, a Gárda közleményére hivatkozva.

A Stena Impero nevű tankert a Hormuzi-szorosban tartóztatták fel, mégpedig a közlemény szerint azért, mert „nem tartotta a tiszteletben a nemzetközi tengeri hajózás szabályait”. A Gárda Sepahnews nevű internetes oldalán kiadott közlemény azt is hozzáteszi, hogy a Perzsa(Arab)-öböl partján fekvő Hormuzgán dél-iráni tartomány parti őrsége értesítette őket.

A hajó tulajdonosa, Stena Bulk közleménye szerint a tanker Irán felé tart, és egyelőre nem tudnak kapcsolatot létesíteni vele.

A Stena Imperio lefoglalását néhány órával az után jelentették be, hogy a gibraltári legfelsőbb bíróság pénteken további harminc nappal – augusztus 20-ig – meghosszabbította a Grace 1 nevű iráni tartályhajó lefoglalását.

A  tartályhajót a brit haditengerészet foglalta le július 4-én Gibraltárnál annak gyanújával, hogy  rakományát  – kétmillió tonna kőolajat – Szíriába akarta szállítani,  megsértve az Európai Unió által  a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

Hirdetés

Kedden Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az üggyel kapcsolatban azt mondta: „A megfelelő időben és helyen választ fogunk adni”.

Eközben a brit védelmi minisztérium sürgős felvilágosítást kért pénteken Irántól az elfoglalt egy brit tartályhajóval kapcsolatban.

A minisztérium szóvivője péntek este közölte, hogy Penny Mordaunt védelmi minisztert tájékoztatták a fejleményről, és a tárca „elemzi a helyzetet”. Hasonló tartalmú közleményt adott ki péntek este a brit külügyminisztérium, miután összehívták a brit kormány különleges helyzetekben ülésező tanácskozó testületét (COBRA).

A Stena Impero nevű hajó tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint a 2018-ban épült, 49 683 tonna vízkiszorítású tartályhajót nem azonosított kis naszádok és egy helikopter közelítette meg, miközben a hajó a Hormuzi-szoroson kelt át. A két vállalat közleménye szerint a Stena Impero nemzetközi vizeken haladt.

A tájékoztatás szerint a két cég jelenleg nem tud kapcsolatba lépni a hajóval, amely északi irányba fordult és Irán felé tart. A fedélzeten 23 fős legénység tartózkodik; személyi sérülésről nem érkezett hír. A két vállalat közölte, hogy szoros kapcsolatban áll az ügyben a brit kormánnyal.

Hirdetés

Iráni naszádok a múlt héten is megpróbáltak feltartóztatni egy brit olajszállító tartályhajót a Perzsa(Arab)-öbölben.

A brit védelmi minisztérium és az amerikai fegyveres erők egybehangzó múlt pénteki közlése szerint a British Heritage nevű tartályhajót az iráni Forradalmi Gárda őrnaszádjai próbálták megállítani a Hormuzi-szorosban. A brit királyi haditengerészet egyik fregattja, a Montrose azonban a tartályhajó és a naszádok közé állt, és távozásra szólította fel az iráni hajókat, amelyek vissza is vonultak.

A brit védelmi minisztérium a minap a legmagasabb, „kritikus” szintre emelte a brit kereskedelmi hajózás fenyegetettségére vonatkozó, az iráni partokhoz közeli térségre érvényes figyelmeztetését.

Sir Richard Dalton, az Egyesült Királyság volt teheráni nagykövete a BBC televíziónak nyilatkozva péntek este kijelentette: nagyon meglepőnek tartja, hogy ebben a helyzetben a Stena Impero tulajdonosai megkockáztatták a hajó katonai kíséret nélküli átkelését a Hormuzi-szoroson.

Forrás: hvg

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!