Bebizonyította Cseh Katka totális felkészületlenségét – nagyon égett

Hirdetés

A momentumos Cseh Katalinnak hatpercnyi adásidő is elég volt az ATV-ben ahhoz, hogy bizonyítani tudja teljes felkészületlenségét.

A brüsszeli képviselők élete nem csak játék és mese. Gondoljunk csak a momentumos Cseh Katalinra, akit olyannyira ellehetetlenített a diktatúra szorítása, hogy a hozzá köthető cégekhez alig 4,7 milliárd forintnyi támogatás tudott csak becsorogni. A halvány történelmi emlékfoszlányaink alapján eddig mondjuk valahogy úgy képzeltük az üldöztetést, mint Trockij elvtársét, akit a végzet egy jégcsákány egészen brutális képében ért utol Mexikóban. De hát változnak az idők, és ennek a kompetitív autokráciának a hibrid rezsimes zsákutcájában, amiben élünk, már nem lehet elbújni a láthatatlan alkotmány mögé (mert ugye láthatatlan…).Ezért szegény Cseh Katalin is kénytelen volt a lagziját leszórni némi aranyporral, és megosztani a szélesebb nyilvánossággal. És hát ezekből a vidám lakodalmas képekből nem egészen az derült ki, hogy üldözik a magyar ellenzéket.(Ha már valamit veszélybe sodortak az esküvőn, az sokkal inkább a jóízlés volt, meg az esztétikum.)

Aztán a lagzis képek után Cseh Katalin eltűnt novemberre, mi pedig már egészen izgulni kezdtünk érte, hogy ő lesz az első hazai Navalnij. Akinek a felkutatására még az ellenzék sem tudna keresőalakulatokat küldeni, mert inkább azzal vannak elfoglalva, hogy végre lakatot találjanak Márki-Zay Péter szájára. Ámde szerencsére Cseh Katalin magától is felbukkant november 26-án az ATV stúdiójában.

És bár adás közben egészen sokat pislogott, az így küldött morzejelek mégsem álltak össze egységes üzenetté, így arra következtethetünk, hogy a Momentum EP-képviselője jó egészségnek örvend. Testileg legalábbis mindenképpen.A szellem terepén azonban már egészen mások a domborzati viszonyok, hiszen a mindösszesen hatpercnyi adásidőben Cseh Katalin háromszor kezdte „ha jól tudom”-mal a válaszát, egyszer pedig úgy, hogy „tudomásom szerint”.De a kedvencünk ez az okfejtésindító: „és én azt hallom a folyosói pletykákból kint, és ezek tényleg csak pletykák”. Majd miután nézőként megértjük, hogy most csak pletyka fog következni, Cseh legalább egy percen keresztül von le egészen messzemenő következtetéseket – igen, a pletykákból. Ahelyett, hogy mondjuk valóban tájékozottan érkezett volna a stúdióba, és akkor talán nem kellene minden választ úgy kezdenie, hogy „ha jól tudom”.

Hirdetés

Szóval igen, kedves Katalin, tudod, te alapvetően azért vagy kint Brüsszelben, hogy tudd jól. Legyél tájékozott. Ha folyosói pletykákat hallasz a hazádról, akkor lépj oda bátran, és tedd helyre a pontatlanságokat. Ne pedig heherészve terjeszd azokat itthon. Mert neked a nemzeted érdekeit kellene képviselni Brüsszelben – és nem fordítva. És próbálj meg, könyörgünk, legalább próbálj meg úgy tenni, mintha nem töltene el kéjes örömmel, mikor elmesélheted, milyen szankciókat meg pénzelvonásokat terveznek Magyarországgal szemben. Úgy kevésbé leszel ügynökszerű jelenség.

Forrás: drot.info

Hirdetés
loading...

Follow us on Facebook!

loading...
[sg_popup id=13005]
error: Content is protected !!