Kultúra

Bepereli Magyarországot a transznemű nő, akinek “Németországba kellett menekülnie”

Hirdetés

 

Magyarországon már nem kínálkozott számomra semmilyen életperspektíva. Semmiféle bizalmam nincs már az ottani államban 

– picsogta a Der Spiegel hamburgi hírmagazin legfrissebb számában a negyvenéves Ördög Ivett, miért hagyta el Magyarországot, és költözött augusztusban Berlinbe az élettársával. Azóta egy cég szoftverfejlesztői csoportjának vezetőjeként dolgozik a német fővárosban.

Párjával együtt mindketten transzneműek.

Hirdetés

A matematikus és szoftverfejlesztő Ördög számára  Magyarországon egyre jobban beszűkültek a lehetőségek. Hosszú időbe telt, míg megtalálta valódi önmagát – derül ki a riportból, amellyel a liberális német magazin az Orbán-kormány konzervatív családpolitikájának visszásságait igyekszik érzékeltetni.

A fiúnak született, de két éve hormonterápián és nemátalakításon átesett Ördög Ivettet itthon

  • a saját apja visszataszítónak találta, amikor ránézett,
  • a munkahelyén kifogásolták, hogy a női mosdót kezdte el használni, 
  • a postán és a bankban csalónak nézték, 
  • egy zenei fesztiválon rendőrt akart rá hívni a beengedőember. 

A legtöbb magyar nem sokkal ellenségesebb velünk, mint másutt. Orbán és kormánya politikája az, amely annyira szélsőséges–  mondja Ördög Ivett, aki két ügyben is perli Magyarországot:

  • elutasították a névváltoztatási kérelmét, és
  • szerinte Magyarország nem tartja be az Emberi Jogok Európai Bíróságának a szexuális kisebbségekre  vonatkozó ítéleteit. 

A Der Spiegel emlékeztet arra is, a magyar Országgyűlés két hete elfogadta az Alaptörvény módosítását, amelynek értelmében az anya nő, az apa férfi.

Forrás: Index

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!