Itthon

Berki előadta agymosott programját

Hirdetés

Kedden délelőtt megtartotta programismertetőjét Berki Krisztián, aki indul a főpolgármester-választáson.

Az izomceleb a sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy bemutatta a transzparenseket, és elmondta, a zászlók színeire is lehetett szavazni, ő pedig követi a rajongók és a budapestiek akaratát. Ezzel előre is vetíti azt, hogy nemcsak ígérgetni akar, hanem amit mond, be is fogja váltani.

Az egybegyűltek előtt például megígérte:

  • ingyenesen lehet majd utazni mindenkinek a BKK járatain. Mint mondta, nem tömegközlekedést, hanem közösségi közlekedést akar, a turistákkal ugyanakkor magasabb BKV-díjakat fizettetne.
  • A második pontban a fővárosi parkolást említette meg, ami szerinte teljesen veszteséges. Mint fogalmazott, ezt rendbe kell tenni.
  • A harmadik pont a mozgáskorlátozottak parkolása. Az ilyen autókra 80 x 80-as táblát ragasztatna ki, azért, hogy kellően észrevehetőek legyenek az ilyen autók, hogy a többi ember segíthessen nekik.

Tarlós Istvánnak azért, hogy „október 31-én megkezdhesse a nyugdíjas éveit családjával”, Berki Krisztián 8 jegyet ajándékoz az óriáskeréken, hogy fentről nézhesse, hogyan épül a főváros.

Újságírói kérdésre  azt mondta: senki kedvéért nem lépne vissza.

Hirdetés

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!