Itthon

Betiltaná a keresztelést Karácsony Gergely egyik szakértője

Hirdetés

Békés Gáspár szerint jogi szempontból illegitim, ha valaki gyerekként lesz tagja egy egyháznak – írja a Vasárnap.hu.

Vasárnap.hu portál csütörtökön mutatta be Békés Gáspárt, aki Karácsony Gergely környezetügyi szakértőjeként dolgozik a főpolgármesteri hivatal klíma- és környezetügyi főosztályán.

A magát ateista aktivistaként is aposztrofáló szakember rendszeresen tesz közzé kereszténygyalázó posztokat a közösségi médiában, két évvel ezelőtt megjelent írásában pedig arról értekezett, hogy a Don-kanyarban elesett magyar katonák nem voltak hősök.

A cikk megjelenése után nem sokkal az egyik olvasónk hívta fel rá a figyelmünket, hogy Gáspár korábban amellett érvelt, hogy az államnak be kellene tiltania a gyermekek megkeresztelését.

„Jogi szempontból egyértelműen illegitim a keresztelés, na de hogyan lehetne felszámolni a gyakorlatban?” – írta a Magyar Ateista Társaság Ateista forradalom című blogján még 2018-ban.

Hirdetés

A cikkben kifejtette, hogy a keresztelés tiltásával az ország egyértelművé tenné, hogy mások jogainak megsértése kortól függetlenül elfogadhatatlan.

Békés Gáspár írására a Klubrádió is felfigyelt, a szerzővel Dési János beszélgetett a Reggeli gyors című műsor 2018. június 5-i adásában.

Békés a műsorban úgy fogalmazott: „Legyen tiltva a keresztelés, mert azt az üzenetet hordozza mind a szülőknek, mind a társadalomnak, és közvetve más szülőknek, hogy a gyerekre nem vonatkozik az alkotmány, az alaptörvény. Azaz ők alacsonyabb rendű állampolgárok. Hiszen el lehet dönteni helyettük, hogy milyen vallásban vannak megkeresztelve, vagy beletéve.”

Sőt, még ennél is tovább ment, amikor azt mondta: „Szimbolikusan mindenképpen megsértése a keresztelés a gyerekek jogainak.”

Az adást visszahallgatva tanulságos, hogy még a magát liberálisnak valló műsorvezető is teljesen abszurdnak tartotta Békés felvetését, és a kommunizmus vallásellenes túlkapásaira asszociált.

Hirdetés

„Vajon elhatárolódik Karácsony?” – tette fel a kérdést a Vasárnap.hu a cikkében, választ várva a főpolgármestertől.

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!