Európa

Brutálisan megverték egy melegmagazin főszerkesztőjét

Hirdetés

A párja kezét fogta…

Egy nyolc fős társaság támadt a cseh Lui magazin főszerkesztőjére, amiért a párjával kézen fogva sétáltak Prága belvárosában. A péntek esti támadás során velük volt egy barátjuk is – mindhárman súlyos sérüléseket szenvedtek, számol be róla a cseh Blesk hírportálra hivatkozva a humen.

Jakub Starý elmondása szerint az elkövetőket az háborította fel, hogy a két férfi fogta egymás kezét, ezért elkezdték őket trágár módon sértegetni. Starý ezt nem akarta szó nélkül hagyni:

„Fogtam a párom kezét. Körülbelül hét-nyolc srác jött felénk, és durva megjegyzéseket tettek, hogy mi buzik vagyunk. Elkezdtem vitatkozni velük. De az egyik srác meglökött, és brutális verekedés lett belőle.”

A közösségi médiában megosztott képek is mutatják, hogy a főszerkesztőnek kiütötték az első fogát, a fején és az egész testén zúzódások vannak. A párja és a barátjuk is hasonló sérüléseket szenvedtek.

Hirdetés

„Pavelt többen is megrúgták a földön, a fején jól látható zúzódás van, és azt mondhatom, szerencséje volt, hogy nem lett agyrázkódása. Vagy még rosszabb. Milošt arcon ütötték, ő véres orral megúszta.”

Jan Rybanský rendőrségi szóvivő megerősítette a támadást. Az elkövetők elmenekültek a helyszínről, a hatóságok a térfigyelő kamerák felvételei alapján elkezdték a nyomozást. Starýt sokkolta az eset:

“Nem hittem volna, hogy ilyesmi megtörténhet Csehországban. Szörnyű érzés. A fizikai fájdalom elmúlik, de a lelki hatása borzalmas. De újra meg fogom fogni a párom kezét, mert ez az eset semmiképpen sem fog megfélemlíteni.”

Forrás: elemi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!