Európa

Elképesztő: havi ötmilliót keresnek, mégis sztrájkolnak

Hirdetés

A Ryanair írországi pilótái annak ellenére is beszüntetik a munkát, hogy átszámítva négy-ötmillió forintot keresnek havonta, tavaly pedig hússzázalékos béremelést kaptak. Múlt héten a légikísérők is sztrájkoltak Európa legnagyobb fapadosánál az állítólag rossz munkakörülmények miatt.

Tovább tart a sztrájkhullám Európa vezető low-cost légitársaságánál: pénteken a Ryanair írországi pilótái nem veszik majd fel a munkát. A sztrájkolók jobb munkakörülményeket és kedvezőbb juttatási rendszert (magyarul több pénzt) követelnek. Ez lesz sorozatban a negyedik egynapos munkabeszüntetés az ír vállalatnál.

Emellett sztrájkot helyeztek kilátásba a társaság németországi pilótái is: ők augusztus második hetétől vonulnak majd „önkéntes pihenőre”.

A pilótákat az sem tántorítja el, hogy a légitársaság menedzsmentje hét végén bejelentette: a sztrájkok miatt csökkenti a dublini bázissal rendelkező flottáját, és a lengyel charter leányvállalatához helyezi át az így felszabaduló gépeket. Dublinban 30 helyett 24 Boeing B737-es állomásozik majd, emiatt több mint száz pilóta- és kétszáz utaskísérő-állás fog megszűnni.

A cég vezetése egyúttal figyelmeztetett: ha a sztrájkok további károkat okoznak, akkor még több munkavállalótól válhatnak meg. Múlt hét szerdán és csütörtökön mintegy hatszáz járatot kellett törölni a személyzet munkabeszüntetése miatt.

Hirdetés

A Ryanair-pilóták utoljára tavaly novemberben kaptak béremelést: akkor a nagy-britanniai és az ír pilóták fizetése mintegy húsz százalékkal növekedett. A több mint ötezer pilótát foglalkoztató cég szerint az átlagbéreik több mint húsz százalékkal meghaladják a konkurensekét, például a Norwegian Airlinesét.

Hivatalos közlések szerint az írországi pilóták a bérfejlesztésnek köszönhetően évi 150-200 ezer eurót (48-64 millió forintot) keresnek, azaz átszámítva havi 4-5 millió forint üti a markukat. A cég – amely a múlt heti munkabeszüntetést megelőzően hozta nyilvánosságra a fizetéseket – közleményében kiemeli azt is, hogy a pilóták gyors előmenetelre számíthatnak, modern flottával repülhetnek, munkahelyük pedig betonbiztos. (A sztrájk okozta leépítésekről ekkor még nem tettek említést.)

Mindez nem rossz ahhoz képest, hogy a British Airwaysnél a kezdő fizetés 77 ezer euróvolt tavaly, ami az évek múltával 181 ezer euróig emelkedhet.  A Lufthansánál – szintén 2017-es adatok alapján – 110 ezer euró a kapitányok kezdő fizetése, a legtapasztaltabbak pedig akár 250 ezer eurót is kaphatnak.

A Ryanair emlékeztet arra, hogy a pilóták fix beosztásban dolgoznak – öt munkanap, majd négy pihenőnap –, és egy évben nem repülhetnek többet 900 óránál.

Múlt héten a fedélzeti legénység szintén a jobb munkakörülményekért és magasabb fizetésért sztrájkolt. Egy légikísérő vallomása szerint különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak a kölcsönzött munkavállalók: keveset keresnek, nincs fizetett betegszabadságuk, és még ellátást sem kapnak a levegőben.

Hirdetés

A Ryanair egyébként vastagon nyereséges: 319 millió euró adózott profitot ért el a június végével záródott negyedévben. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de  még így is felülmúlta a szakértők által várt 305 millió eurót. Az előrejelzések szerint az éves nyereség 1,25-1,35 milliárd euró lehet. A tavalyi üzleti évben 1,45 milliárd euró profitot termelt a cég.

Forrás: privatbankar

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!