Kultúra

Fordulat Majka és Curtis vitájában – erre senki nem számított

Hirdetés

Az egész országot meglepte augusztusban, amikor Majka a Szegedi Ifjúsági Napokon bejelentette, hogy a munkában és a magánéletben is végleg „szakít” Curtisszel, mert elege lett barátja drogproblémáiból.

Azóta a helyzet elmérgesedett a két rapper között, többször nyilvánosan üzengettek egymásnak. Curtis többször kifejtette, hogy nem bocsát meg Majkának, mert árulónak tartja, amiért kiteregette a szennyest. Mindennek ellenére Majka nem adja fel!

Egy hónappal az eset után a nyárzáró nagykoncertjén sem bírta ki, hogy ne szóljon a régi cimborájához.

A szombati buli úgy indult, akárcsak korábban bármikor egy átlagos Majka-Curtis buli, egyedül annyiban különbözött a koncert a megszokott formációtól, hogy a produkció neve már „Majka és a Ők”-re változott, Curtis helyett pedig a BSW rapcsapat lépett színpadra. A show felénél Majkából kitört mindaz, ami a lelkét nyomja a „szakítás” kapcsán. „Rengeteg minden történt ezen a nyáron, annyi, ami egy életre is elég nekem. Van egy fickó, aki nyolc éven át volt a zenekar tagja, a társam, sőt a barátom. (…) Akármi is történt, mi ugyanúgy szeretjük azt a srácot   majd megtörten az Ítélet helyett című slágerének utolsó négy, sokatmondó sorával üzent Curtisnek.

Hirdetés

Forrás: ripost/youtube

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!