Ha ez igaz, akkor nagyon nagy a baj: hét éve van hátra az emberiségnek?
Egy kanadai-angol kutatócsoport a poszméh-populáció évtizedek óta tartó csökkenésének mögöttes okait vizsgálta meg, és modellt készített a jövőbeli várható változásokra.
A poszméhek a leghatékonyabb beporzók számtalan vad- és kultúrnövény esetében, a jelenlétük az ökoszisztémában különösen fontos, azonban a létszámuk és sokféleségük világszerte csökkenőben van.
Különleges beporzási módszerük, amelynek során erőteljes testükkel megrázzák a virágokat (lásd az alábbi lassított felvételű videón), hogy azokból nagy mennyiségű pollen hulljon ki, lehetővé teszi azt, hogy paradicsomot, padlizsánt, vagy áfonyát ehessünk. Számos más növényfaj esetében csak a poszméh súlyos léptei alatt nyílik fel a virág belseje, s válik így az alkalmassá a beporzásra.
Peter Soroye, az Ottawai Egyetem kutatója elmondta:
„Az ugyan világos volt, hogy a klímaváltozásnak világszerte köze van az állatok eltűnéséhez, azonban kérdés, hogy hogyan és miért, erre kerestünk választ a tanulmányunkban.”
A kutatók 66 európai és észak-amerikai poszméhfaj előfordulási adatait vizsgálták át, több mint félmillió pontosan meghatározott helyszínen, s ezen adatok alapján elkészítettek egy 100 x 100 kilométeres rácsra bontott előfordulási térképet.
Az előfordulási adatok 115 évet öleltek fel, 1900-2015 között.
A hőmérséklet és a csapadékviszonyok közvetett és közvetlen módon is hatnak a poszméhekre, mind a pusztulásukra, mind pedig a szaporodásukra befolyással vannak e tényezők.
Ezért ezen időszakok időjárási adatait is megvizsgálták az adott területeken, s az első, 1974-ig tartó (a klímaváltozásban kevésbé érintett) periódus során a csapadék és hőmérsékleti adatokat értékelve meghatározták az egyes fajok toleranciáját.
Ez használható adat volt akkor is, ha nyilván nem az adott faj valós fizikai korlátait mutatta meg, pusztán azokat a körülményeket, amelyek közepette még megélt a kérdéses poszméh a területen. Nemcsak a klíma átlagos változásait vették figyelembe, hanem a kiugró, extrém időjárási események előfordulását is.
Dr. Tim Newbold, a University College London kutatója elmagyarázta, hogy azokat a hőmérsékleti értékeket keresték meg, amelyek felső határt szabnak az egyes poszméh fajok életének. Általánosan elmondható eredményként kapták meg azt, hogy azon helyszíneken tűntek el a poszméhek, ahol nagyobb volt a felmelegedés.
Az így elkészült összehasonlító adatok alapján kiszámították, hogy az amerikai fajok esetében egy-egy adott helyen felbukkanásuk 46 százalékkal csökkent az 1974 előttihez képest, az európai fajok esetében 17 százalék volt a csökkenés. Ezt legnagyobb részben a felmelegedés okozta, s ha ez a csökkenés a jelen ütemben folytatódik, számos faj hamarosan végleg eltűnhet.
Az egyes fajokra, illetve az egyes helyszíneken előforduló poszméh-közösségekre vonatkozó, az 1974-ig tartó időszak adataira alapozott tűrési határértékek alapján igen nagy pontossággal ki lehetett számítani a 2015-ös elterjedésüket.
Ebből következik, hogy a jövőre vetített változások is valószínűleg hasonlóan pontosak lehetnek, és nemcsak a méhfajokra, hanem számos más veszélyeztetett állatra is alkalmazható a klímaváltozás hatását vizsgáló módszer.
Dr. Jeremy Kerr, az Ottawai Egyetem ökológus professzora, a tanulmány egyik szerzője elmondta: „Ha előre tudjuk jelezni, hogy egy poszméh vagy más állatfaj ki fog halni a különösen gyors, ember okozta klímaváltozás hatására, azzal esély nyílhat arra, hogy a 21. századi kihalásukat megakadályozzuk.
Van még remény arra, hogy számos fajt megmenthetünk, ha sikerül a számukra ideális körülményeket fenntartani egyes helyeken, például árnyékot és hűst adó fákkal, bokrokkal, vagy olyan fekvésű lejtőkkel, ahová elmenekülhetnek a legnagyobb meleg elől.”
A kutatásról a neves Science tudományos folyóirat számolt be.
A legfontosabb persze az lenne, ha közvetlenül a klímaváltozást lassítanánk azzal, hogy a szén-dioxid kibocsátást fékeznénk meg a lehető leggyorsabban, ez az érdekünk nekünk magunknak is, és azoknak az élőlényeknek is, amelyekkel e bolygón megosztozunk.
Forrás: A világ titkai
