Európa

Így jelentette fel hazánkat a momentumos Cseh Katalin Brüsszelben

Hirdetés

Cseh Katalinnak legújabb anekdotájával ismét sikerült bizonyítania, hogy a Momentum legfőbb brüsszeli kiküldetésének továbbra is hazánk besározását tartja.

Történt ugyanis, hogy az EP-képviselő ATV Start című műsorban elmesélt egy tanulságos kis történetet arról a napról, amikor a Fidesz kilépett az Európai Néppártból. Eszerint egy „északi” – mint később kiderül: svéd – néppárti képviselővel együtt utaztak a reptéri kisbuszon, a helyzetet pedig Cseh a következő sztori megosztására használta:
Evvel a kollégámmal arról beszélgettünk, hogy hát elmondtam neki, hogy milyen gyanús cégek jelentek meg a Sinopharm-vakcina beszerzésének az útjában.

Nos, az anekdota valóban annyira tanulságos lett, hogy még az ATV műsorvezetőjét is elhatárolódásra késztette: „jó, hát nem tudjuk a részleteket”. És tényleg nem tudjuk. Ez azonban egyetlen pillanat erejéig sem akadályozta meg Cseh Katalint abban, hogy ismét csak korrupcióval vádolja meg Brüsszelben a saját hazáját.

A rövidke történet továbbá arra is kiválóan alkalmas, hogy beigazoljon mindent, ami egy átlagos jobboldali magyar fejében főszabály szerint élni szokott a Momentumról, és az egyre inkább balra tolódó Európai Néppártról.

Hirdetés

Cseh Katalin párt- és képviselőtársa, Donáth Anna egyszer már ugyanígy lebukott azzal, hogy Magyarország belügyeivel házal Brüsszelben. Azaz csak részben ugyanígy. Merthogy Donáth legalább egy fokkal ravaszabb volt Csehnél, hiszen a nyilvánosság előtt zajló, Varga Judittal folytatott vitájában még letagadta, hogy tájékoztatná az Európai Bizottság alelnökét, Vera Jourovát. „Nem szoktam vele lefekvés előtt csacsogni arról, hogy képzeld Vera, már megint mi történt Magyarországon” – füllentette Donáth a vita során. Majd egy belső, momentumos videókonferencián mégiscsak beismerte a tájékoztatás tényét: „Engem rengetegen keresnek. Hát a jogállamisági kérdések hozzám tartoznának. Vera Jourovával háromnaponta beszéltem telefonon. Informálisan.” Ezek szerint azonban nemcsak a telefonos lehetőséget, hanem egy közönséges buszozást is képesek a Momentum üdvöskéi arra használni, hogy feljelentsék Magyarországot. Ráadásul Cseh ezzel még önként el is büszkélkedik.

Az anekdota másik érdekessége pedig az, hogy a svéd néppárti képviselő – Cseh állítása szerint – minden kétely nélkül elfogadta árulkodó szavait. Amivel hallgatólagosan is visszaigazolta a vádat, miszerint az Európai Néppárt teljesen balra tolódott. Olyannyira, hogy az ellenoldali, liberális Renew Europe frakciójában helyet foglaló Cseh feljelentését automatikusan készpénznek vette. Ami legalább olyan abszurd, mintha itthon egy fideszes képviselő kizárólag Tordai Bence és Jakab Péter elbeszéléséből tájékozódna a helyes és követendő parlamenti politizálás szabályairól. Vagy hogy mást ne mondjunk: hazaszeretetből a román pártoknak kampányoló és Magyarországot Brüsszelben feljelentő momentumosoktól venne leckét. Ugye? Még viccnek is borzasztó.

Forrás: drot.info

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!