Itthon

Jakab elvtárs vermet ás, maga esik bele

Hirdetés

Jakab Péter most azon háborog, hogy a bulvármédia a magánéletével foglalkozik. Holott a Jobbik elnöke nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szexualitás politikai üggyé váljon.

Van ez az önmagából erőteljes bulvárszagot árasztó állítólagos ügy, hogy a nős és háromgyermekes Jakab Péter talán a kabinetfőnökével, Molnár Enikővel él együtt. Amivel az ember fia szíve és szaglószervei szerint leginkább orrbefogva nem foglalkozna, mert a magánéletnek a közügyekhez vajmi kevés köze van. Pontosabban: lenne.A feltételes mód használatát pedig az teszi indokolttá, hogy éppen Jakab Péter volt az, aki mindent megtett annak érdekében, hogy lebontsa a magánélet és a közügy között húzódó határkerítést.

Szájer József brüsszeli kalandja kapcsán ugyanis pontosan Jakab Péter volt az, aki azonnal drótvágót ragadott, majd módszeresen hozzákezdett a magánéletet a közügyektől elválasztó kerítés szétbontásának. A parlamentben egy notórius hazudozó rágalmait átvéve először kilenc meleg fideszes képviselőről beszélt, majd alig burkoltan Kövér Lászlót is homoszexualitással vádolta meg. Ráadásul itt még csak véget sem ért Jakab műbőrdzsekibe bélelt suttyósága, hiszen a miniszterelnöknek címezve feltette azt a kérdést is, hogy – Szájerhez hasonlóan – járt-e már brüsszeli melegorgián? Azt a Piros Aranyba tunkolt parizer óta tudhattuk, hogy a Jobbik elnöke nem egy finnyás teremtés. A parlamenti felszólalásával pedig sikerült bizonyítania, hogy az sem fekszi meg a gyomrát, ha fideszes képviselőket lehet a homoszexualitás gyanújába keverni. Politikai témává emelve ezzel az otthon négy falán kívül senki másra nem tartozó szexuális életet.

Jakab ugyanebben a beszédében irgalom nélkül ítélte el a Fidesz „álkeresztény értékrendjét” is.Szóval ha beigazolódik a bulvársajtóban futtatott megcsalós történet, akkor elmondható, hogy ez lesz a tanmeséje az édestölcsérben olvadozó, „álkeresztény” ízesítésű fagyi visszanyalásának.És ha már kereszténységből oktatás. A krumpliszsák lóbálása helyett érdemesebb lett volna Jakabnak talán a Bibliát forgatnia, benne Máté evangéliumának vonatkozó passzusával: „Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket. Mert amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak megítélni titeket is (…)”. Amennyiben tehát politikusként elítéljük és közüggyé tesszük mások magánéletét, úgy fokozottan fennáll a kockázata és mellékhatása annak, hogy a kanálisok bűzétől sem visszariadó bulvár bizony Jakab szennyese iránt is elkezd élénken érdeklődni.

A Jobbik elnöke sokat tett azért, hogy leomoljon a magánélet és a közügy között húzódó kerítés, és a szexualitás politikai témává váljon.Majd az általa elkövetett határbontás törmelékei között bukdácsolva rácsodálkozik, hogy milyen kellemetlen érzés tud lenni, amikor a bulvár pedig az ő magánéletében merül alá.És hozza felszínre azt a sztorit, amelyben Jakab állítólag a „munkalakásában” tölti az éjszakát kabinetfőnökével. Aki nem a felesége. Márpedig az esetleges megcsalás bizony „álkeresztény értékrendre” utal. És hogy ehhez van-e bármi közünk? Nem kellene, hogy legyen. Viszont mégis van, és ezt éppen Jakab Péternek köszönhetjük. Aki kiásta magának a bűzlő kanális vermét, majd annak rendje és módja szerint bele is esett.

Hirdetés

Sz*r ügy.

Forrás: drot.info

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!