Kultúra

Kártérítést fizet Melania Trumpnak a neves brit lap

Hirdetés

Bocsánatot kért Melania Trumptól és kártérítést fizet az amerikai first ladynek a The Daily Telegraph brit lap, amiért valótlanságokat állított róla.

A patinás újság szombati számában kért bocsánatot Donald Trump elnök szlovéniai születésű nejétől, és közölte, hogy megbánása jeleként kártérítést fizet neki, valamint állja ügyvédi költségeit.

A kártérítés összegét nem nevezték meg.

A lap egyik mellékletében január 19-én jelent meg címlapsztori az amerikai first ladyről. Szombati számában az újság beismerte, hogy hamis képet festett Melania Trump édesapjáról, pontatlanul nevezte meg az okokat, amelyek miatt a first lady annak idején félbehagyta építészi tanulmányait, továbbá nem volt igaz azon állítása sem, miszerint Melania Trump sikertelen modell volt, mielőtt találkozott Donald Trummpal.

Hamisan írta a lap azt is, hogy Melania Trump elsírta magát, amikor férje megnyerte az elnökválasztást, mint ahogy visszavonta arról szóló állításait is, hogy a first lady édesapja, édesanyja és lánytestvére 2005-ben New Yorkba, Donald Trump által birtokolt ingatlanokba költözött.

Hirdetés

Nem ez az első alkalom, hogy Melania Trump győztesen kerül ki a brit lapokkal vívott vitájából. A Daily Mail című tömeglap 2017-ben bocsánatkérésre és kártérítés megfizetésére kényszerült vele szemben.

https://maivilag.com/2019/01/nem-all-tul-jol-trump-szenaja-itt-a-legujabb-felmeres/

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!