Itthon

Koronavírus: Szlávik doktor ismét figyelmeztet

Hirdetés

Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a közmédiának. Az elmúlt hetekben nőtt az alapbetegséggel nem rendelkező, 40-50 éves súlyos betegek száma.

Magyarországon úgy kezdődött el a harmadik hullám, hogy a második véget sem ért, és már itt is terjednek a koronavírus mutáns változatai. Mivel a mutánsok más országokban is megemelték a fertőzésszámot, ezért arra lehet következtetni, hogy itt is hasonlóan alakul a járvány – mondta az MTI szerint Szlávik János infektológus főorvos.

A szakemberek az utóbbi néhány hétben azt figyelték meg, hogy csökken a súlyos betegek átlagéletkora, gyakrabban kerül kórházba olyan 40-50 éves ember, akinek semmilyen alapbetegsége nem volt.

A klinikai tünetek is némileg súlyosabbak, sokkal gyakrabban észlelünk lázat, köhögést, légúti tüneteket, ami azt mutatja, hogy a vírus nem csak abban veszélyes, hogy jobban terjed emberről emberre – mondta Szlávik János. Úgy tűnik, a koronavírus új mutánsai hatékonyabban kötődnek az egészséges sejtekhez, így nagyobb mértékben tudnak elszaporodni a szervezetben, ezért jobban is fertőznek, hiszen több van belőlük a vérben vagy a légúti váladékban.

Most mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen, minél gyorsabban megkapják legalább az első oltást, hiszen már ez is – két héttel a beadás után – 60-70 százalékos védettséget jelent – hangsúlyozta Szlávik János.

Hirdetés

Véleménye szerint Magyarországon már 2,5 millió ember beoltásával befolyásolni lehetne a járványt, esetleg így már csökkenne a fertőzésszám. Mind az öt, Magyarországon elérhető oltóanyag hatékony és biztonságos „és mind az öt alkalmas arra, hogy megakadályozza – szinte 100 százalékban -, hogy az emberek kórházba kerüljenek és meghaljanak”.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!