Itthon

Külföldről hozták haza a nógrádi bűnözőt

Hirdetés

A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai Angliából hozták haza, és adták át az V. kerületi Rendőrkapitányság kollégáinak azt a balassagyarmati férfit, aki ellen kilenc elfogatóparancs volt érvényben.

A 28 éves balassagyarmati K.-H. Gábor még 2017. december 22-én délután betört Budapest V. kerületében, egy Nádor utcai – használaton kívüli – lakásba. A férfi átkutatta az ingatlant, de végül semmit nem vitt magával. A bűncselekmény elkövetésével veszélyeztetett érték háromszázezer forint volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a lefoglalt kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőt, de a valós, illetve vélt tartózkodási helyein tett intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a férfi ellen 2018. január 16-án elfogatóparancsot adtak ki.

A belvárosi rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy K.-H. Gábor külföldön tartózkodik, ezért a nyomozók előterjesztést tettek az európai elfogatóparancs indítványozására, amelyet a bíróság 2018. november 26-án adott ki. A körözés alapján az elkövetőt 2019. április 17-én Angliában elfogták. A balassagyarmati férfi ellen kilenc elfogatóparancs volt érvényben, többek között betöréses lopás, testi sértés és egyedi azonosító jel meghamisítása miatt.

A NEBEK munkatársai K.-H. Gábort 2019. május 7-én este Magyarországra hozták, és átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozóinak, akik előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

Hirdetés

Forrás: police.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!