Európa

Megindult a Ferenc pápa által háttérből irányított keresztényüldözés

Hirdetés

Egyre több mecset épül, a templomok pedig pusztulnak, vagy lebontják őket. A kereszt lassan megtűrt jelkép lesz, miközben Ferenc pápa elfordítja a fejét, amikor a közel-keleti keresztény mészárlásokról hal…

A Vatikán “sötét pápája” megindította a kereszténység elleni végjátékot?

Több millió keresztény élete lehet majd veszélyben Európában

Ma még felfoghatatlannak, sőt, hihetetlennek tűnhet, de afelé mozdult el a társadalom főleg nyugaton, hogy a keresztényi eszméket, a klasszikus értelemben vett jézusi tanítást felszámolják. A kereszt lassan egy megtűrt jelkép lesz, melyet ahonnan csak lehet, le kell majd venni.

Egyes cégek, vállalatok már így is megették ezt, lásd Aldi vagy a Lidl egyes termékei, ahonnan a klasszikus keresztyén templomról vették le a keresztet hogy az ne zavarja a más vallásúakat. Volt, ahonnan egy Krisztus szobrot kellett eltávolítani hasonló okokból. Máshol pedig templomokat rombolnak, buldózereznek földig, miközben hatalmas pénzekből mecsetek épülnek fel. Ha a folyamatok így zajlanak tovább, 10 éven belül több mecset lesz Nyugat-Európában, mint templom. Ez pedig bizonyára valakik érdeke, és ehhez Ferenc pápa minden bizonnyal asszisztál is…

Hirdetés

Ferenc pápa szándékosan félrenéz?

Sokan vádolják azzal a pápát, hogy szándékosan nem vesz tudomást arról, mi zajlik a civilizációnk határain túl a keresztényekkel. A brit külügyminisztérium által nemrég közzétett jelentés szerint kvázi népirtás az, amin a közel-keleti keresztények keresztülmennek. A térségben több millió keresztényt űztek el otthonukból, akik menekülésre kényszerültek. Ennek következtében gyakorlatilag épp a kereszténység bölcsőjéből tűnhet el a vallás. A jelentésben foglalt adatok alapján a kereszténység ma az egyik legüldözöttebb vallás a világon – főként a muszlim többségű országokban, Közel-Keleten és Észak-Afrikában van a legrosszabb soruk a keresztényeknek.

Mi a terve ezzel az egésznek a Vatikánnak?

Az egész egyházat eltérítette Ferenc pápa, akinek nincs dolga Európával, mivel nem itt született, nem viseltetik felelősséggel vagy hazaszeretettel iránta. Éppen ezért volt tökéletes ember annak idején, hogy a háttérhatalmi elit a pápai székbe “tegye” őt, és aztán megbízza ezzel a sötét végjátékkal, és annak végrehajtásával…

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!