Európa

Merkelt hátbadöfték – erre senki nem számított

Hirdetés

Armin Laschet, a CDU elnöke óvta párttársát, Angela Merkel kancellárt, hogy szövetségi szinten felülbírálja a tartományok válságkezelési intézkedéseit, amit kilátásba helyezett, mert szerinte kárt okoznak a CDU népszerűségének a járvány kezelése terén elkövetett hibák.

Armin Laschet, a német konzervatív CDU elnöke, ebben a minőségében a CDU-ban politizáló Angela Merkel kancellár főnöke óvta Merkelt attól, hogy a szövetségi kormány élén átvegye a pandémia elleni védekezés irányítását a tartományoktól – adta hírül a Bloomberg. Laschet pártjának azon a tanácskozásán szólalt fel, amely gyakorlatilag saját kancellárjelölt-kampányának indító eseménye. Nem kell atomfizikusi diploma ahhoz, hogy megállapítsuk, politikai értelemben meg akarta különböztetni magát a kancellártól, aki támogatta a CDU elnökévé választását, mert úgy látta, hogy azt a centrista politikát folytathatja, amit ő kezdett 16 évvel ezelőtt.

A pártelnök arról beszélt, hogy hibás elképzelés lenne, azt gondolni, hogy fölülről, országos szintről lehet szabályozni, ki, hol és mikor kapja meg a koronavírus elleni védőoltást. Rugalmasságra van szükség és bízni kell abban, hogy az emberek és vezetőik helyi szinten meg tudják oldani a problémáikat. A tanácskozás célja hivatalosan azt, hogy megfogalmazza a CDU választási programját, amellyel nekifut a 2021. szeptemberi parlamenti választásoknak.

Laschet valójában arra válaszolt, hogy Merkel kissé mintha a türelmének határára ért volna a válságkezelésben. Azzal fenyegetőzött, hogy a szövetségi kormány átveszi a tartományoktól a járvány elleni védekezést, országos szinten határozva meg, mit szabad az embereknek, és mit nem. Ezzel részben Laschetet is bírálta, aki Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke. A kancellár úgy látja, hogy a regionális vezetők nem léptetnek életbe kellően szigorú szabályozást a pandémia megfékezésére.

A CDU elnöke nehéz helyzetben van, mert miközben szeretné elnyerni a CDU/CSU konzervatív páros kancellárjelöltségét, a választók a közvélemény-kutatások szerint a kormány nagyobbik pártjára neheztelnek azért, mert lassan halad a vakcináció, miközben gyorsan terjed a járvány és ki tudja, meddig kell még bezártságban élniük. A legfrissebb, március végi felmérés szerint egy hét alatt két százalékponttal 26 százalékra süllyedt a CDU népszerűségi indexe, miközben a legerősebb versenytárs, a Zöldek egy százalékponttal, 21 százalékra jött fel.

Hirdetés

Fél évvel a választás előtt a CDU és a Zöldek közti különbség olvad, így a szavazás eredménye nyitottabbá vált – értékelte az eredményt Hermann Binkert, a közvélemény-kutatást készítő Insa intézet igazgatója. Németországban rendszerint a CDU/CSU nyeri az országos választásokat, így a konzervatívok adják a kancellárt. Az esélyek nem mutatnak ezzel ellentétes irányba, ám a koalícióalkotás bonyolultabbnak látszik, mert több pártra lehet hozzá szükség. A szociáldemokrata SPD-t egyébként 18, az euroszkeptikus AfD-t 11, a liberális FDP-t 10,5, a radikális baloldali Baloldalt hét százalékon mérték.

Laschet beszédében ostorozta pártja többi vezetőjét is. Szerinte a CDU mélyrepülése mögött helytelen személyes viselkedés is áll, amivel arra célzott CDU és a CSU egy-egy parlamenti képviselőjének cége tavaly tavasszal hasznot húzott egy maszkbeszerzésből. Ez árnyékot vet a párt egészére, ám az új pártprogram természetesen változtatni fog ezen, hiszen például része a német állami bürokrácia reformjának terve is.

A CDU elnökének a CSU elnökével, Markus Söder bajor miniszterelnökkel kell vívnia a pártszövetség kancellárjelöltségéért. Ellenfele népszerűbb a választók körében. Söder egyetért Merkellel abban, hogy a járványt szigorúbb intézkedésekkel kell kezelni, és Laschet beszédére reagálva megjegyezte, furcsának tartja, hogy a CDU elnöke támadja a CDU kancellárját a választások előtt fél évvel. Kettejük párharca május végéig tarthat, bár sokan sürgetik, hogy hozzák előbbre a döntést, mert arcot kell adni a konzervatívok kampányának.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!