Gazdaság

Nagy lépésre szánta el magát a Tesco – erre senki nem számított

Hirdetés

Új üzletláncot hoz létre a legnagyobb brit kereskedelmi lánc, a Tesco azért, hogy visszaszorítsa gyorsan terjeszkedő riválisait, az Aldit és a Lidlt. Az angoloknál szeptemberben startolhat el az új formátum, a tervek szerint 60 egységet nyitnak – írja a The Guardian.

Bár a Tescónak még mindig 27,7 százalék a részesedése az áruházláncok forgalmából a briteknél, úgy tűnik, a vállalat vezetői aggódnak amiatt, hogy ez az arány, ha kicsit is, de csökkent az előző évhez képest. Azt is látni, a cég nem a Sainsbury’s-től és az Asda-tól, a második és harmadik helyen állóktól, hanem a német láncok terjeszkedésétől tart inkább.

Értesülések szerint a Tesco már szeptemberben elindíthatja – új formátumot és új nevet viselő – saját diszkontláncát az Egyesült Királyságban.

A hálózattal a Lidl és az Aldi terjeszkedését akarják megtörni a német hátterű láncokéhoz hasonló formátummal. A Tesco attól tart, ezek az áruházak néhány év alatt akkorát erősödhetnek a szigetországban, hogy azzal komoly fejfájást okoznak a vállalatnak és a befektetőknek.

Ezért egy, a Teso tulajdonában álló, de attól elkülönített márkanevű és arculatú lánc indításával akarják a terjeszkedést megállítani.

Hirdetés

Most kiderült az is, az új formátum valószínűleg Jack’s  néven rajtol el.

A Lidl és az Aldi négy éve még csak 9 százalékos együttes részesedéssel bírt, most 13 százaléknál tartanak, és az elemzők hasonló ütemű növekedést várnak. Hiába áll a Sainsbury’s a második helyen piaci részesedés alapján, a vállalat profitja oly mértékben visszaesett, hogy közel kéttucat üzletük bezárására kényszerültek.

A Tesco vélhetően 60 egység megnyitásával próbálja megállítani az Aldi és a Lidl kettősének nyomulását.

Az is kiderült, nemcsak új egységeket nyitnak, hanem egyes meglévő Tesco-áruházakat is átalakítanak az új formátumra, vagy az épp felújítás alatt lévők, már a várt Jack’s néven nyitnak újra.

Iparági pletykák szerint a Tesco kisebb és rugalmasabb üzletekben gondolkozik a korábbiaknál, így az is elképzelhető, az alapformátumon is lesznek változtatások a jövőben. A vállalatnál egyelőre nem kommentálták az erre vonatkozó értesüléseket.

Hirdetés

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!