Európa

Svédország védett személyazonosságot adott az Iszlám Állam egyik legkegyetlenebb terroristájának

Hirdetés

Fatin al-Mandlawi pár éve még terroristaként tevékenykedett a Közel-Keleten, jelenleg pedig svéd állami segélyekből él, és internetes zsarolással tesz szert egy kis mellékesre.

Fria Tider című konzervatív svéd hírportál információi szerint a magát Iszlám Államnak nevező szunnita terrorszervezet egyik korábbi vezetője, Fatin al-Mandlawi védett személyazonosságot kapott a svéd adóhatóságtól, jelenleg Göteborgban él, és havi több millió forintnak megfelelő szociális támogatást kap az önkormányzattól.

Fatin al-Mandlawi egy hatgyermekes család ötödik gyermekeként született a 80-as évek végén Irakban, majd az Öböl-háború idején – a szüleivel és testvéreivel – menekültként érkezett Svédországba. A hatóságok először Eskilsunában helyezték el őket, 2000-ben viszont az egész család átköltözött Göteborgba.

Göteborgs-Posten című regionális újság 2000 júliusában interjút készített Fatin édesapjával, Mostafa al-Mandlawittal arról, hogy a bevándorlók milyen nehézségek árán találnak csak munkát Svédországban.

„Remélem, hogy hamarosan kapok munkát. Tíz éve élek Svédországban, és eddig állandóan munkát kerestem. Hat év Eskilstunában és négy év Göteborgban. Bagdadban volt egy saját gyáram! Itt viszont rengeteg pályázati papírt küldtem el, anélkül, hogy bármi történt volna” – fogalmazott Mostafa 20 évvel ezelőtt.

Hirdetés

Az iraki család anyagi helyzete a következő években sem javult, ezért Fatin bátyja, Hasszán al-Mandlawi Szíriába utazott az arab tavasz idején (2012 őszén), és csatlakozott az An-Nuszra Front nevű iszlamista terrorszervezethez. A húszas évei közepén járó fiatalember abban bízott, hogy a szíriai polgárháború végén megbukik a Bassár el-Aszad vezette kormány, ő pedig mesés pénzjutalmat kap majd, amiből aztán támogathatja a Svédországban elő rokonait.

Hasszán kormánybuktató tevei végül nem jöttek be, és 2015-ben titokban visszatért Svédországba. Érkezése után nem sokkal letartóztatták és életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték terrorista bűncselekmények miatt. A vád szerint több olyan olajmunkás meggyilkolásában is részt vett, akik egy szír állami tulajdonában lévő energiaipari cég alkalmazottai voltak. Az ítéletet ellen Hasszán fellebbezett, de ezt a másodfokú bíróság elutasította.

 

Fatin al-Mandlawi 18-20 éves korában (forrás: Fria Tider)

Hirdetés

 

A történet főszereplője, Fatin al-Mandlawi a bátyja bebörtönzése után kapott kedvet a terroristáskodáshoz. 25 évesen Törökországon keresztül Szíriába utazott, majd csatlakozott az Iszlám Államhoz. Felvette az Umm Fidah” nevet, ami arabul az „anyaság helyreállítását” jelenti. Rakkában hozzáment egy Egyesült Királyságból származó iszlám terroristához, akitől született egy lány gyermeke 2015-ben. Az apa ugyanebben az évben életét vesztette. Egyes források szerint felrobbantotta magát a harctéren.

Magnus Ranstorp nemzetbiztonsági szakértő 2015-ben azt nyilatkozta a Kalla Fakta című svéd televíziós magazinműsornak, hogy Fatin al-Mandlawi volt az első, aki Svédországból azért szökött Szíriába, hogy csatlakozhasson az Iszlám Államhoz. Magnus szerint Fatin vezető tisztséget töltött be, és elsősorban a nők toborzásáért felelt a terrorszervezetben.

„Fatin rendkívül brutálisan viselkedett. A radiális iszlám egyik legelvakultabb követője volt, akiről számtalan olyan kép áll rendelkezésre, melyeken fegyverekkel pózol, vagy kivégzéseken vesz részt” – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő 5 évvel ezelőtt.

 

Hirdetés
Hirdetés

Fatin al-Mandlawi egy AK-47 típusú gépkarabéllyal gyakorlatozik a szíriai Rakkában. (Forrás: Fria Tider)

A kivégzéseket, kínzásokat és gyilkosságokat az Iszlám Állam női kivégzőosztagának, az úgynevezett al-Khansa (arabul: szépség) parancsnokaként követte el Fatin. Ez a 60-70 főből álló különleges egység azért volt felelős, hogy érvényt szerezzen a Saría törvényeknek a terrorszervezet női alattvalóinak körében. Az ellenállókat megölték.

Az alakulat és Fatima tevékenysége jól dokumentált, a fiatal terroristanő ugyanis mindenről beszámolt a közösségi oldalán.

Egyik híressé vált videóján például az látható ahogy élve felgyújt egy ketrecbe zárt jordán pilótát. Egy másikon pedig levágja, majd karóba húzza egy megbilincselt ember fejét, miközben azt kiabálja arabul: „Hoppá, nincsen többé fejed. Bashar katonai mind ezt érdemlik!”

 

Fatin al-Mandlawi korábbi profilképe a Twitteren.

Az Iszlám Állam széthullása után Fatima meg tudott szökni a koalíciós csapatok elől, és visszaért Svédországba. 2018 elején, terhesen érkezett meg a skandináv országba. Az azóta megszületett gyerek apja egy ISIS- terrorista, aki jelenleg Ausztráliában van börtönben. A nő első gyermekével nem tudni, mi történt. Vélhetően magára hagyta Szíriában, vagy meghalt.

A bátyjával ellentétben Fatimát nem tartóztatták le, pedig a svéd hatóságok tisztában voltak a nő közel-keleti tevékenységével. Büntetés helyett a Svéd Adóügynökség védett személyiséget adott neki. Jelenleg Göteborgban él Fatosh Ibrahim néven.

Az elmúlt hónapokban a Fria Tider című hírportál munkatársai többször is megpróbáltak hozzájutni az üggyel kapcsolatos dokumentumokhoz a Svéd Adóügynökségnél, hogy megtudják: egy korábbi Iszlám Állam-harcos miért kapott védett identitást? A hatóság azonban minden alkalommal megtagadta a betekintést az újságíróktól. Az indoklás szerint „Fatin komoly veszélynek lenne kitéve, ha nyilvánosságra kerülne az aktája.”

A hatóságok helyett végül Fatin ismerősei tálaltak ki a korábbi terroristáról. Elmondásuk szerint a jelenleg 33 éves nő havi rendszerességgel kap több millió forintnak megfelelő segélyt a biztonsági rendőrségtől, és a göteborgi szociális szolgálattól.

A segélyek mellett Fatin egy fiatal muszlim lányokból álló hálózatot is kiépített, melynek a tagjai a radikális iszlám nevében zsarolnak meg svédeket a nagy közösségi oldalakon. Lényegében pénzt kérnek az sértettektől azért, hogy elkerüljenek bizonyos „baleseteket”.

Az egyelőre nem világos, hogy a tevékenység áldozatai valóban ki vannak-e téve bűncselekménynek. A rendőrségnek azonban tudomása van a szervezet tevékenységéről, és jelenleg is nyomoznak a fenyegetések miatt.

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!