Európa

Több mint húszezer migráns tartózkodik az égei-tengeri görög szigeteken

Hirdetés

Tavaly ősz óta első alkalommal ismét húszezer fölé emelkedett az égei-tengeri görög szigeteken tartózkodó menedékkérők száma – derült ki a görög polgári védelmi minisztérium kedden ismertetett statisztikájából, írja a 888.hu.

A görög szigeteken kialakított befogadóközpontok lakóinak száma az idén áprilisban tizennégyezerre apadt, mert az athéni hatóságok a túlzsúfolt migránstáborok tehermentesítése érdekében 2018 októberétől migránsok ezreit költöztették a szárazföldre. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor – az EU-török menekültügyi megállapodás ellenére – ismét erősödött a török partokról érkező migrációs hullám, és a bevándorlók száma immár meghaladja a húszezret.

A szigeteken tavaly súlyos konfliktusok alakultak ki az illegális bevándorlók elégedetlensége miatt. A táborokban gyakoriak voltak a rendbontások.

Kedd reggelig – a megelőző 24 órában – több mint 170 migráns érkezett Görögországba tengeri, illetve szárazföldi úton. Az észak-görögországi Alekszandropolisz kikötővárosa térségében 46 bevándorlót tartóztatott fel a parti őrség, míg Leszbosz szigete előtt 131 migránst.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök júliusban hivatalba lépett konzervatív kormánya a menedékkérelmi eljárások felgyorsítását és az elutasított menedékkérők gyorsabb visszatoloncolását tervezi Törökországba. Brüsszel és Ankara 2016 márciusában kötött menekültügyi megállapodást a migrációs hullám feltartóztatására. Ennek ellenére továbbra is érkeznek menedékkérők Törökországból a görög szigetekre.

Hirdetés

Forrás: 888.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!