Gazdaság

Új korszak jön a magyar boltokban

Hirdetés

A jövőben attól függ majd a jótállás – a mindennapokban garancia -, hogy mennyibe kerül az adott termék, például hűtőgép, mosogatógép.

Leegyszerűsítve ez a lényege a jövő januártól életbe lévő változásnak. A Buksza – a Napi.hu szerkesztőségi blogja – a MediaMarkt szakembereivel, Aldrich Karin jogi szakértővel és Oláh Gergő szolgáltatásmenedzserrel beszélgetett arról, mit jelent a lépés a mindennapokban.

„Januártól három sávot szab meg a jogszabály. A 10-100 ezer forintba kerülő termékeknél kötelezően egy év lesz a jótállás, a 100-250 ezer forintosoknál két év, a 250 ezernél drágábbakra pedig 3 évet kell vállalni” – mondta Aldrich Karin. Leegyszerűsítve tehát arról van szó, hogy egy-egy drágább termékekre hosszabb jótállási időt kell biztosítani. Az új szabályozás a boltlánc szakértői szerint jobban passzol a mostani kiskereskedelmi viszonyokhoz és a vásárlók igényeihez.

„A jogszabályt kidolgozó Innovációs és Technológiai Minisztérium több kiskereskedelmi lánccal, így velünk is egyeztetett az új szabályozás kidolgozása során. Úgy látjuk, hogy az általunk javasolt és a gyakorlatban már jelenleg is alkalmazott eljárási szabályok visszaköszönnek a szabályozásban. Ez elsősorban azt jelenti, hogy hosszabb jótállási időt biztosítanak a gyártók. Fontos tudni, hogy jelenleg is vannak olyan gyártók, amelyek bizonyos termékekre már most is a jogszabályban foglalt egyéves kötelező jótállási időn túl, önként további 1-2 év jótállást vállalnak, azonban a jövőben a termék árától függően az egy éven túli jótállás vállalása kötelezővé válhat” – tette hozzá Aldrich Karin.

Oláh Gergő ezt azzal egészítette ki, hogy a vásárlók egyre tudatosabbak és fontos számukra a jótállási idő, ha ez hosszabb, akkor sokan hajlandóak akár nagyobb összeget szánni a beszerzésre. „Az, hogy a MediaMarkt már eddig is olyan gyártók termékeit is kínálta, akik jogszabályban meghatározott egy évnél önkéntesen hosszabb jótállást vállaltak, azért is kedvező a vásárlóknak, mert olyan gyártók és márkák lesznek a kínálatban az új szabályozás életbe lépésekor is, amelyekkel nincs vagy nagyon kevés a probléma” – mondta Oláh Gergő.

Hirdetés

Az új szabályozás nyomán elméletileg elképzelhető, hogy lesznek kereskedők, akik a különböző ársávokhoz igazítják a termékeket. Sok olyan tévé lesz, amely nem lépi át a 250 ezer forintos árat, így elegendő lesz két év jótállást vállalni, míg 250 ezer forint felett már három évet kellene garantálni. Oláh Gergő szerint, azonban az ellenkezőjére nagyobb esély van, a gyártók dönthetnek úgy, hogy az első forgalomba hozatali ajánlott fogyasztói ár ársávos jótállási idejét az értékesítési ciklus végéig megadják a vevőknek, függetlenül attól, hogy a kiskereskedők mennyiért értékesítik azt.

Ezzel az esetleges döntéssel azok a vásárlók járnak igazán jól, akik egy csúcskategóriás készüléket a megjelenéskor nem tudnak megfizetni, viszont egy évvel később a modellváltáskor ezekhez már lényegesen olcsóbban hozzá lehet jutni az eredeti megjelenéskori árához képest. Akik hivatalos magyarországi forgalmazóktól szerzik be a termékeket, azok nem lesznek érdekeltek abban, hogy az alacsonyabb jótállási időt adják a vevőknek.

Tévét, háztartási gépeket, informatikai eszközöket jellemzően több évre, általában több mint három esztendőre vesznek a vásárlók. Az új szabályozás várhatóan pont a hivatalos magyar beszerzésből vásároló, az esetleges ügyfélpanaszokat és reklamációkat megfelelően kezelő kereskedőknek kedvezhet. A vásárlók inkább őket választhatják majd, az esetleges külföldi beszerzésből táplálkozó kereskedők helyett.

Aldrich Karin szerint a januártól életbe lépő ársávos garanciaszabályozásnak köszönhetően, valamint a jótállás és szavatosság keretében történő igényérvényesítés szabályainak pontosítása miatt, a vásárlók nagyobb fogyasztóvédelmi biztonságot élvezhetnek, hiszen 2021-től rögzítik a fent írtak szerint a termékek javításával és cseréjével kapcsolatos eljárási szabályokat és határidőket, amik így nem a kereskedő vagy a szerviz mérlegelésére lesznek bízva.

A MediaMarkt eddigi gyakorlatának megfelelően áll vásárlói rendelkezésére a fogyasztóvédelmi tárgyú kérdések kapcsán, így 2021 januárjától az új szabályozással kapcsolatban is várja vásárlóit, akik többek között az áruházakban alkalmazott fogyasztóvédelmi referensektől is kérhetnek tájékoztatást.

Hirdetés

Bár az egyik legfontosabb változás januártól az ársávos garanciavállalás, további lényeges módosítások is lesznek. Eddig a javítandó termékekre lényegében gumiszabály vonatkozott, hiszen nem volt pontosan meghatározva, hány meghibásodás, szervizelés után köteles a kereskedő cserélni azt.

Aldrich Karin elmondta, hogy januártól ez is változik, három javítás után a kereskedő nem mérlegelhet, adnia kell egy másikat. Az új szabályozás továbbá kimondja, hogy, amennyiben a termék javítására a kijavítási igény közlésétől számított 30 napon belül nem kerül sor, szintén cserélni kell. A vásárlóknak továbbá kényelmesebbé válik a jótállással kapcsolatos ügyintézés, hiszen a kereskedőknek az új jogszabályi rendelkezések alapján lehetőségük nyílik elektronikus jótállási jegyet adni.

„Fontos megemlíteni, hogy az új jogszabályi változás életbelépésekor csak abban az esetben tudják érvényesíteni ezen igényüket, ha a termék korábban három alkalommal hibás volt és azon javítást kellett elvégezni. Nem gyakran, de előfordulnak olyan esetek, amikor a vásárló panaszkodik egy termékre, amelynek semmi baja, csak egyszerűen nem olyan tudású, mint amit a vevő tulajdonítana neki. Például egy olcsóbb, mondjuk 100-150 ezer forint közötti laptoptól nem elvárható, hogy a legfrissebb, nagy erőforrás igényű játékok fussanak rajta” – mondta Oláh Gergő.

Ha pedig a készüléknek nincsen hibája, csak bizonyos rendszerkövetelményeknek nem felel meg, abban az esetben nem beszélhetünk hibás teljesről, ez nem számít hibának. Ugyanakkor, ha hardveres hibája van a készüléknek, akkor azt természetesen jótállás keretei között javítja a szerviz. Ezért lényeges, hogy a kereskedők széles körű tájékoztatást adjanak a vásárlóknak – tette hozzá.

A szakértők szerint a vásárlók több jogosultságot kapnak januártól, így biztosabbak lehetnek abban, hogy egy drágább terméknél az eddiginél hosszabb ideig él a jótállás. Lényeges szerintük, hogy csak megbízható kereskedőtől vegyenek műszaki termékeket az érintettek.

Hirdetés
Hirdetés

Forrás: napi.hu

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!