TechVilág

Új világjárványra kell felkészülni – állítja Bill Gates

Hirdetés

Bill Gates, a Microsoft alapítója Twitteren több koronavírussal kapcsolatos kérdésre is válaszolt, és elmondta azt is, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie a világnak 2022-ben.

Ennek kapcsán jegyezte meg, hogy az emberiség még nem számolt le a járványokkal.

Sőt, épphogy beléptünk a világjárványok korszakába, és hogy újabbakra kell felkészülnünk.

Az egyik legtöbbeket foglalkoztatott kérdést Devi Sridhar, a Global Health Governance igazgatója, az Edinburgh-i Egyetem professzora tette fel Bill Gatesnek a Twitteren: “mikor lesz vége a világjárványnak?” és milyen más veszélyek lehetnek még 2022-ben?

Gates a Twitter-bejegyzésében úgy fogalmaz: az omikron-variáns borzalmas hatással van mindenkire, különösen azokra, akik nincsenek beoltva.

Hirdetés

Ennek ellenére jelentheti a járvány végét 2022, mert az omikron széles körben tud majd nyájimmunitást elérni még az átoltatlan országokban is.

Ugyanakkor az emberiség nem nyerte meg a háborút a halálos kórokozókkal szemben, szerinte a covidnál sokkal rosszabbak is jöhetnek.

Gates úgy véli, ha az országok megteszik a megfelelő lépéseket, már 2022-ben búcsút inthetünk a járványnak.

A tudományról és az egészségügyről, politikáról azt mondta, hogy az emberek bizalmát vissza kell szerezni, fel kell készülni arra is, hogy nem a koronavírus az utolsó “új járvány” a világon.

Gates már korábban is nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a jövő, az elkövetkező újabb járvány már nagy valószínűséggel egy mesterséges világjárvány lesz.

Hirdetés

Ha persze a mostanit felvetjük, hogy nem az volt…

Bill Gates szerint ugyanis a bioterrorizmus miatt csak idő kérdése, hogy egy szélsőségesebb csoport mikor jut olyan kórokozókhoz, melyeket akár tovább módosítva, szétterjeszthetnek az egész világon.

Ehhez a nagyobb reptéri csomópontok pedig kiválóan alkalmasak…

Gates szerint a covid utáni járvány sokkal halálosabb lesz és gyorsabban is fog terjedni, és akár százmilliók életébe kerülhet.

kimondott igazságok

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!