Itthon

Vasvillával támadt kormánytisztviselőkre egy férfi

Hirdetés

Vasvillával támadt a nála környezettanulmányt készítő kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében, a bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte letartóztatását – tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják. Csütörtökön délelőtt a járási hivatal három munkatársa jelent meg a megye egyik kistelepülésén élő férfinál, hogy környezettanulmányt készítsenek.

A gyanúsított korábbról már ismerte a tisztviselőket, akik kitűzőt is viseltek. A férfi a kapunál állt, és így válaszolt a jegyzőkönyvet készítőknek. Az egyik kérdés után hátrament, egy vasvillát vett magához, majd a kapun kilépve szidalmazni kezdte a sértetteket. A férfi és a két nő a szolgálati gépkocsijukhoz szaladt. Ezzel azonban a gyanúsított nem elégedett meg, a szerszámmal a gépkocsi tetejére ütött, majd a jobb oldali ablaküveget bezúzta, és a vasvillával vállon szúrta a jobb első ülésen ülő férfit.

A tisztviselőnek a szúrás, valamint a szilánkok miatt nyolc napon belül gyógyuló, vérző sérülései keletkeztek. A gépkocsit vezető nőnek sikerült az autót elindítania, elmenekültek, megakadályozva a további, súlyosabb sérülések okozását.

A nyomozási bíró a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak a gyanúsított letartoztatását, mivel a férfi végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el tettét, s ellene egy másik bűncselekmény miatt is nyomoznak – tudatta a csoportvezető ügyész.

Hirdetés

Forrás: police.hu

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!