Site icon Mai Világ

Meghátrált a Nemzetközi Olimpiai Bizottság – Térdelhetnek a sportolók Tokióban

Hirdetés

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteken módosította chartáját, kibővítve a sportolók véleménynyilvánítási jogait.

Eszerint az olimpikonok hangot adhatnak politikai és társadalmi nézeteiknek az idei tokiói ötkarikás játékokon sajtónyilatkozataikban, a közösségi médiában, a csapatösszetartásokon, a pályán egészen versenyszámuk, mérkőzésük kezdetéig.

Mint ismeretes, a NOB-ra nagy nyomás nehezedett az elmúlt időszakban, miután futótűzként terjedt el a sportolók körében az Amerikai Egyesült Államokból indult, Black Lives Matter mozgalom felkarolása.

Bár a nemzetközi szervezet tavasszal még azt közölte, hogy nem változtat egyik alapelvén, chartája 50. szabálypontján, miszerint ki kell zárni a politikát a sportból, most mégis engedményeket tett.

Azzal a feltétellel, hogy a véleménynyilvánítások „nem sérthetik az olimpiai értékeket”, nem irányulhatnak kimondottan egy személy vagy személyek, szervezetek, országok ellen, nem lehetnek ellenségesek, törvénysértőek.

Hirdetés

Kirsty Coventry, a NOB Sportolói Bizottságának vezetője pénteken közölte, a sportolókkal folytatott széles körű egyeztetések nyomán változtattak a charta előírásain. A testület már korábban közölte: egy több mint 3500 sportolóval folytatott konzultáció alapján arra jutottak, hogy meg kell adni a lehetőséget a véleménynyilvánításra. Kezdeményezésük most „ért be”, a NOB végrehajtó tanácsa rábólintott a módosításra.
Mindezt olyan körülmények között, hogy a térdelős, ököllendítős BLM-demonstrációk világszerte megosztják a sportolókat és a társadalmat, ugyanis nem mindenki érzi magáénak az ügyet abban a formában, ahogyan Amerikában elindult, nem érzi „kötelességének” ezt a fajta tiltakozást. Ugyanakkor a „kimaradókat” számos támadás éri, a sporttól távol álló okok miatt.

Egyébként a NOB mostani döntése azért is rendkívül furcsa, mert éppen Kirsty Coventry, a Sportolói Bizottság vezetője áprilisban éppen ugyanarra a most is említett nagyszabású felmérésre hivatkozva azt közölte, hogy a sportolók 70 százaléka nem szeretne demonstrációt látni többek között a pályákon sem, mert az elvonná a figyelmet a versenyről, ezért a például térdelős tiltakozásban részt vevő sportolók akár büntetésre is számíthatnak.

Forrás: Magyar Fórum/vadhajtások

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version