Site icon Mai Világ

185 ezer forintot vett le egy öntudatlan beteg bankkártyájáról egy mentős

Hirdetés

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség 2018 januárjában kifosztás bűntette miatt emelt vádat azzal a mentőápolóval szemben, aki a mentőautóban ellopta egy betegsége miatt öntudatlan állapotban lévő idős férfi bankkártyáját, és arról több alkalommal pénzt vett le azoknak az egészségügyi intézményeknek a közelében, ahol az éppen aktuális betegszállítás miatt járt.

A vádlott a bűncselekmény elkövetése során 185 ezer forint készpénzt szerzett meg, de a sikertelen pénzfelvételi kísérletekkel együtt összesen 485 ezer forint eltulajdonítása állt a szándékában.

A Kaposvári Járásbíróság az ügyben a nyár folyamán hirdetett ítéletet, a 28 éves, ezidáig büntetlen vádlott bűnösségét az ügyészi váddal egyezően állapította meg, és vele szemben 1 év 10 hónap börtön fokozatú szabadságvesztést, 100 ezer forint pénzbüntetést és 3 év közügyektől eltiltást szabott ki, valamint a vádlottat 1 évre eltiltotta bármilyen egészségügyi foglalkozás gyakorlásától is.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbeztek.

Az ügyben másodfokon a Kaposvári Törvényszék jár el.

Hirdetés

Ügyészség

Hirdetés
loading...
Exit mobile version