Site icon Mai Világ

2020: olyan események jönnek, amik megrengethetik a világot

Hirdetés
Elsősorban az amerikai elnökválasztásról szól majd a 2020-as év, ez ugyanis hosszabb távon is meghatározhatja a világgazdaság helyzetét és a piaci hangulatot – véli a Portfolio cikke.
Egyelőre még azt sem tudjuk, ki lehet Donald Trump ellenfele, így az esélyeket is nehéz megjósolni, éppen ezért „szólhat nagyot” az eredmény. Közben Kelet-Közép-Európa több országában is fontos választásokat tartanak, az Európai Unió pedig rögtön az év elején elveszíti az Egyesült Királyságot.

Ha megnézzük 2020 fontosabb politikai eseményeinek naptárát, akkor rögtön az év elején kipipálhatjuk a három és fél éve húzódó Brexitet, amit már mindenki beárazott. A brit választópolgárok még 2016 nyarán döntöttek úgy kis többséggel népszavazáson, hogy szeretnének kilépni az Európai Unióból.

Úgy tűnt, soha nem lesz vége a huzavonának….

December közepén aztán a Boris Johnson kormányfő vezette konzervatív párt talán a vártnál is nagyobb arányú győzelmet aratott az előrehozott választásokon, majd néhány napra rá a parlament el is fogadta a Brexit-megállapodást. Így elvileg minden akadály elhárult a kilépés elől. Mostanra szinte kizárt, hogy mégis bentmaradjon a szigetország, legutolsó nyilatkozatukban már az EU vezetői is azt hangsúlyozták, hogy majd egyszer visszavárják a briteket.

Vagyis a Brexit valószínűleg már nem okoz majd komoly gazdasági és piaci megrázkódtatást. Abból viszont még lehetnek bonyodalmak, hogy a briteknek és az EU-nak mindössze 11 hónapjuk lesz arra, hogy megállapodjanak a jövőbeli kereskedelmi kapcsolatokról, 2020 végén ugyanis lejár az az átmeneti időszak, amit erre meghatároztak. Boris Johnson tervei szerint pedig ezen a határidőn nem fognak változtatni. Vagyis az év vége felé megint megjelenhet majd a hard Brexit réme, hiszen ha nem lesz egyezség arról, hogyan alakuljanak az Egyesült Királyság és az EU kapcsolatai, akkor a bizonytalanba ugorhat az ország 2021 január elsejétől.

Viszont úgy tűnik, a Brexit csak az év első említésre méltó eseménye lesz, de biztos nem a legfontosabb. A brit kilépés ugyanis már lefutott, nehéz újabb gyökeres fordulatot elképzelni.

Hirdetés

Az amerikai elnökválasztás viszont meghatározhatja egész évre a befektetők hangulatát. A szavazók november 3-án járulnak az urnákhoz, előtte azonban legalább ennyire fontos lehet, hogy ki lesz Donald Trump amerikai elnök demokrata párti kihívója.

Trump már bejelentette, hogy újabb négyéves elnöki ciklusért száll versenybe, így a republikánus párt beállt mögé. A jelenlegi ellenzék azonban majd csak júliusban a különböző előválasztásokat követően a konvención dönti el, ki legyen az ellenfele.

A legfrissebb, decemberben készült közvéleménykutatások szerint a két legesélyesebb jelölt Joe Biden és Bernie Sanders, de nyárig még sokminden történhet. Legutóbb például Michael Bloomberg színre lépése kavarta meg az erőviszonyokat, fél év alatt még bőven feljöhet a volt New York-i polgármester is. Ha a demokrata elnökjelölteket Trump ellenében nézzük, akkor kiélezett választásra van kilátás, a felmérések többsége alig néhány százalékpontos különbséget jósol jelenleg.

Az amerikai választók döntésének komoly gazdasági következményei is lehetnek, elég csak arra gondolni, hogy az utóbbi évek egyik legfontosabb fejleménye az amerikai-kínai kereskedelmi háború volt. Azt egyelőre nehéz megjósolni, hogy ebben mekkora változást hozhatna egy demokrata győzelem, valószínűleg a békekötés akkor sem lenne egyszerű, hiszen az amerikai politikában jelenleg kevés dologban van akkora egyetértés, mint Kína megregulázásában.

VAGYIS HA TRUMP ELBUKJA A VÁLASZTÁST, AKKOR IS MARADHAT A KONFLIKTUS, BÁR TALÁN KISZÁMÍTHATÓBB LENNE ANNAK ALAKULÁSA.

Hirdetés

Ugyanilyen kérdés az esetleges amerikai-európai kereskedelmi háború alakulása, az elnök legutóbb májusig halasztotta el a védővámok kivetésének lehetőségét az európai autóiparra, de a kérdés továbbra sem oldódott meg. Az elmúlt hónapokban Trump és a Fed viszonya is feszült volt, a sajtóban szóba került Jerome Powell jegybankelnök eltávolításának lehetősége is, a piac szempontjából ennek a vitának a jövőbeli alakulása is fontos lesz.

Magyarországon 2020 politikailag „csendesebb” év jön, hiszen a 2018-as parlamenti és a 2019-es önkormányzati választások után nem lesz hasonló súlyú szavazás.

A régiós országokban azonban lesznek fontos politikai események, melyek az uniós erőegyensúlyon keresztül Magyarországot is befolyásolhatják. A legfontosabb talán a májusban esedékes lengyel elnökválasztás lehet, melyen a kormányzó Jog és Igazságosság párt jelöltje versenyezhet az ellenzéki elnökjelölttel. A 2019-es parlamenti választások eredményeinek ismeretében a kormánypárt továbbra is erős támogatottságot élvez, így alapesetben az általuk támogatott jelölt lehet az ország elnöke.

Az év első felében Szlovákiában és Szerbiában is parlamenti választásokat tartanak, majd várhatóan 2020 végén vagy 2021 elején jöhet a horvát és a román választás, melyek szintén izgalmasak lehetnek magyar szempontból is.

Forrás: Portfolio

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version