Site icon Mai Világ

2,6 milliárd – ennyit költhet Nógrád megye utakra

Hirdetés

Nógrád megyében idén 25 kilométernyi mellékút újulhat meg több mint 2,6 milliárd forintból a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) pályázatainak köszönhetően.

Más forrásokból és támogatási lehetőségeket felhasználva tavaly 33 kilométernyi út javítása készült el, jövőre pedig további 26 kilométer főút felújítására nyílhat lehetőség – hangzott el hétfőn a terveket ismertető sajtótájékoztatón Salgótarjánban.

Ürmössy Ákos, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nógrádi igazgatója elmondta: a 25 kilométernyi út felújítására két ütemben összesen 2,6 milliárd forintot meghaladó összeget kapott a megye, a pénzt kizárólag mellékutak felújítására fordíthatják.  A munkaterület átadása megtörtént, illetve a kivitelezési munkálatok is megkezdődtek már több szakaszon. A bujáki és a tolmácsi bekötőúton, a Vanyarc-Kálló és a Mátraverebély-Szentkút közötti szakaszon és Cered belterületén is már dolgoznak. Pusztaberki község bekötőútján a kivitelezési munkák kedden kezdődnek, itt újrahasznosítják a felmart aszfaltot is. Idén nyár végéig még kilenc helyszínen végzik el az útfelújítási munkálatokat.

Ürmössy Ákos kifejtette: a kivitelezés során a szegélyek, a padkák, az útburkolatok felújítása mellett a hidakat, az autóbuszöblöket, a vízelvezető árkokat is rendbe teszik, szükség esetén a szalagkorlátokat és a közlekedési táblákat is cserélik.

Balla Mihály országgyűlési képviselő az ez évi tervekről közölte: további útfelújításokra is nagy szükség van még a megyében, erre keresik a lehetőségeket.

Hirdetés

Becsó Zsolt  országgyűlési képviselő a 21-es számú főúton zajló munkálatokról elmondta: azok a tervek szerint 2019 második negyedévének végére érnek véget. Az elmúlt négy évben ezen a szakaszon nagyobb fejlesztések történtek, mint előtte bármikor – fogalmazott a képviselő, kiemelve a Salgótarjánt és az M3-as autópályát összekötő főút fontosságát, amellyel a megyeszékhely és Kelet-Nógrád bekapcsolódhat az ország vérkeringésébe.

Nógrád megye teljes közúthálózata 946 kilométer. Ebből még mintegy 100 kilométernyi mellékút felújítása lenne időszerű. Országosan a Top támogatásaiból a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 526 kilométernyi útszakaszt újít fel.

Forrás: portfolio

Hirdetés
loading...
Exit mobile version