Site icon Mai Világ

A baloldal idén is mindent megtett azért, hogy hülyét csináljon magából

Hirdetés

Nem nagyon volt idő unatkozni 2020-ban sem, ugyanis a baloldali politikusaink gondoskodtak arról, hogy jól szórakozzunk, esetleg a fejünket fogjuk. Minden hónapra jutott valami, volt diktatúrázás, kamuvideógyártás, bitcoin bányászat és vége kiderült, ami már régóta sejthető: Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője. Rendhagyó naptárunkban mutatjuk, hogy mikor, mit műveltek Magyarországon az ellenzéki politikusaink.

Január

Még mielőtt minden a koronavírus-járványról szólt volna a magyar közvéleményt leginkább az úgynevezett börtönbiznisz foglalkoztatta. Orbán Viktor miniszterelnök évindító sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a magyar kormány nem hajlandó bűnözőknek fizetni a továbbiakban, ezért leállították a kifizetéseket. Az Igazságügyi Minisztérium statisztikái szerint kártalanítási eljáráshoz kapcsolódóan

2017-2019 között összesen 8,6 milliárd forintot fizetett ki a tárca. A kártalanításra kifizetett összeg 61 százaléka ügyvédi számlákra érkezett. A börtönbiznisz egyik legnagyobb haszonélvezője teljesen véletlenül Magyar György volt.

Kiderült, hogy Magyar György és irodája több mint félmilliárdot perelt vissza az államtól, pontosabban 544 millió forintot, és 419 ilyen ügyet intézett.

Decemberben az Országgyűlés elfogadta a kormány törvénymódosító javaslatát, így megszüntetették a többmilliárdos iparággá nőtt börtönbizniszt.

Niedermüller Péter esete a rémisztő képződményekkel

Hirdetés

Túl sok mindent nem érdemes hozzáfűzni, klasszikusokat pedig pontosan illik idézni csak.

Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik… akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek – magyarázta Erzsébetváros gyurcsányista polgármestere az ATV-ben.

Niedermüller a hazai baloldali politikus archetípusa, még amikor európai parlamenti képviselőként dolgozott Brüsszelben akkor is rendszeresen Magyarország ellen szólalt fel, hazájának megbüntetését kérve képviselőtársaitól.

Február

Gyurcsány Ferenc ebben a hónapban úgy vette át az irányítást a Fővárosi Közgyűlésben, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, senkinek nem tűnt fel, hogy a böszme mire készül.

Egyik pillanatról a másikra, Kiss László óbudai és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármester kilépett az MSZP-ből, és átlépett a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióba.

Hirdetés

Ennek köszönhetően az a Gyurcsánynak kedvező helyzet alakult ki, ami az erőviszonyokat illeti, ugyanis Karácsony Gergely főpolgármester mögött így már 5 MSZP-s képviselő van (és egy polgármester a Párbeszédből), míg a DK 6-ra növelte a képviselői számát. A két polgármester átállásával megfordul az MSZP-DK közötti arány, és míg addig Karácsony Gergely főpolgármester mögött többségében voltak a MSZP-s polgármesterek, ez az arány 6-5-re változott a Gyurcsány-párt javára.

Március – Április – Május

A tavasszal már minden a koronavírusról szólt.

A kórokozó március elején jelent meg Magyarországon, iráni egyetemistáknál mutatták ki először a betegséget.

Donáth Anna, a momentum EP-képviselője sajnálatát fejezte ki emiatt.

Amikor az első koronavírusos esetet regisztrálták Magyarországon, vagyis kiderült, hogy iráni diákok az elsők, az első reakciónk az volt, hogy ilyen nincs. Ilyen nincs, hogy ekkora szerencséje legyen Orbán Viktornak – mondta háborogva Donáth az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Hirdetés
Hirdetés

A kormány gyorsan reagált a járvány megfékezése érdekében, jöttek a korlátozó intézkedések, a baloldal pedig ott akadékoskodott, ahol tudott.

A gáncsoskodás akkor érte el a tetőfokát, amikor az Országgyűlés elfogadta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, amely segítségével a kormány veszélyhelyzet idején jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhatott.

A hazai és nemzetközi baloldal kedvenc szava a diktatúra lett.

Néhány példa a teljesség igénye nélkül:

Akit érdekel a téma, ajánljuk figyelmébe a 888 korábbi összeállítását, amelyben lényegesen több támadást soroltunk fel.

Nem csak politikusok támadták a magyar koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, hanem a teljes nyugati baloldali propagandasajtó. Ennek a legemlékezetesebb megnyilvánulás az volt, amikor Szijjáró Péter, külgazdasági és külügyminiszter elegánsan helyretette a CNN sztárműsorvezetőjét, Christiane Amanpourt, aki már akkor hazudott, amikor a kérdést feltette.

Amanpour szerint ugyanis a magyar parlamentet bezárták.

Sajnálattal közlöm, hogy újabb álhírt terjeszt Magyarországról, mivel azt mondta, hogy a parlamentet beszüntették (…), ami nem igaz. A parlament ülésezik. Ezen a héten például (…) három napon is ülésezett – mondta Szijjártó Péter.

A baloldal áskálódását legjobban Deutsch Tamás, fideszes EP-képviselő foglalta össze.

A magyarországi ellenzék mindenhez is értő politikusai szerint ugyebár nettó «diktatúra» a «felhatalmazási törvény». Kötötték is a politikai ebüket a «diktatúra» elleni jajveszékelés karójához, hogy a felhatalmazás, azaz a «diktatúra» csak 90 napig tartson. Oszt kiderült, hogy a járvány elleni sikeres védekezést lehetővé tevő, a rendkívüli jogrendet meghatározó törvényre csupán bő 60 napig volt szükség. Szóval, a «diktatúra ellenes» ellenzék egy hónappal hosszabb “«diktatúrát» akart! Ennyi – vitte be a gyomrost Deutsch.

Karácsony magára hagyja a Pesti úti idősotthont

Budapest főpolgármesteréről kiderül, hogy teljesen alkalmatlan a felelősségvállalásra és a vezetésre. Sajnálatos módon ez egy világjárványban derült ki.

A fővároshoz tartozó idősotthonokban is megjelent a vírus, az egyik legnagyobb gócpont a Pesti úti idősotthonban alakult ki. Az intézményben több tucat lakó hunyt el, és több százan megfertőződtek,

Karácsony azonban még arra sem vette a fáradtságot, hogy felkeresse az intézményt.

Farkas Örs, miniszteri biztos, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője az alábbi videóban mutatta be, hogy mi is történt az intézményben.

Gyűlöletcunamit zúdítottak Müller Cecíliára

Müller Cecília, országos tisztifőorvos szinte minden nap megjelent a képernyőkön, fáradhatatlanul tájékoztatta a magyar embereket a koronavírus-járvány fejleményeiről. A baloldalnak viszont Müller jelenléte csak egy újabb támadási felületet adott, és jó szokásukhoz híven éltek is a lehetőséggel.

Lássuk az eseteket:

A Gyurcsány-párt „Müller Cecília szégyellje magát!” címmel adott ki közlemény, amelyben propagandistának és hazugnak nevezték az országos tisztifőorvost.

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, hogy „mindennap elmondja az operatív törzsbe a Cecília főigazgató asszony, vagy nem tudom, hogy kell szólítani.”

Karácsony Gergely szerint „a tisztifőorvosnak a járvány ellen kellene küzdenie szakmai alapon, és nem a fővárosi önkormányzat ellen politikai alapon. Mi mindenesetre a szakmai megközelítést választjuk és a járvánnyal küzdünk. Minden egyéb másodlagos most.”

A főpolgármester mérhetetlen pártja, a Párbeszéd egyébként még egy lejárató videót is készített Müller Cecíliáról, amelyben tanácsaiból, tájékoztatásából kiragadott mondatokkal igyekeztek hitelteleníteni és megszégyeníteni.

Pápai Gábor, a Népszava karikaturistája pedig egy olyan rajzot jelentetett meg, amely a keresztre feszített Jézust ábrázolta Müller Cecília mellett, és a következő felirattal látta el: „alapbetegsége függőséget okozott”.

 

Forrás: Népszava

 

Június

Amikor már azt gondolhattuk volna, hogy fellélegezhetünk a nyár beálltával, jött Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője és bemutatta az országnak Németh Athinát, az álmentőst.

Az addig ismeretlen nő mentősnek kiadva magát azt állította, hogy a kórházak kiürítése miatt a hazaszállított betegek kilencven százaléka meghalt. Hamar kiderült, hogy Németh sem az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), sem betegszállító cégeknél nem dolgozott mentősként, sőt, még annál a Samaritanus Mentőszolgálatnál sem alkalmazták, amit munkahelyeként mutatott be.

Ennek ellenére az álmentős állításai komoly karriert futottak be, több nemzetközi portál is átvette mondatait, ráadásul a Soros-féle Human Rights Watch idézte őt.

Németh Athina a baloldal messiása volt, még a Korózs-féle kamuvideó előtt Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke is hivatkozott rá.

Ripost című lapnak sikerült megtalálnia az álmentős nőt, aki azt állítja, hogy az MSZP politikusa szándékosan csalt és hazudott vele kapcsolatban.

Németh szerit őt csak felhasználták Korózsék, tudatosan meghamisították a szavait, hiszen soha nem állította, hogy mentős lenne az Országos Mentőszolgálatnál. Fogalma sem volt róla, hogy az Országos Mentőszolgálat bekerül majd a videóba.

Totális csőd Karácsonyék biciklisávja

A főpolgármester világmegmentő ötlettel rukkolt elő, ugyanis kitalálta, hogy ahol lehet megkeseríti a budapesti autósok életét és biciklisávokat alakít ki többek között a Nagykörúton. Karácsonyék mindenkit megkérdeztek a kerékpársávokat illetően, csak épp az autósokat nem.

Világgazdaság összeállításából az derült ki, hogy alig használja valaki a Nyugati pályaudvar és a Corvin negyed közötti biciklisávot, a három kilométeres szakaszon percenként bukkan fel egyetlen biciklis. Volt olyan nap, amikor óránként egy irányban 47-en haladtak el biciklivel ezen a szakaszon, miközben ugyanitt mintegy 40 ezer autó közlekedik.

Jogosan merül fel a kérdés, ha nyáron senki nem használta a sávokat, akkor most mennyien használhatják?

Karácsonyt ez biztosan nem foglalkoztatja, ugyanis a biciklisávok továbbra is ott vannak, néhány módosítást azonban elvégeztek.

 

Fotó: MTI

 

Július

Álmentős után álinterjú

Az álhírgyártó Korózson felbuzdulva a DK-hoz közeli Hírklikk nevű baloldali propagandakiadvány érzett késztetést arra, hogy interjút készítsen Orbán Viktor miniszterelnökkel.

A gond ezzel csak az, hogy Orbán Viktor nem adott interjút a Hírklikknek.

A fake news portál címlapon egy képet mutatnak a miniszterelnökről, és egy kamu köztévés interjú leiratát közlik a miniszterelnökkel. Egy olyan beszélgetését, ami csak a hírklikkes firkász agyában zajlott le. Ennek ellenére a hírhamisítás órákon keresztül vezető írás a portálon és a mai napig elérhető.

Gyurcsány sajátjaival játszatja el, hogy mennyire menő

A bukott miniszterelnök nagyon ráment a fiatalokra, megpróbálja nagyon vagánynak beállítani magát. Gyurcsány Ferenc olyannyira menő, hogy attól sem riad vissza, hogy a DK ifjúsági tagozatát is bevonja az önfényező propagandájába.

Május 14-én volt az őszödi beszéd tizennegyedik évfordulója, és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ebből az alkalomból arra kérte a fiatalokat, keressenek rá a volt kormányfőre, és „válságkormányzására” az interneten. „Ti, akik 2006-ban nagyjából ugyanannyi idősek voltatok, mint ma az én gyerekeim, pont ugyanennyit tudtatok akkoriban a közéletről. Ezért sokatok nem emlékezhet arra, hogy ki is valójában az igazi Gyurcsány Ferenc. (…) Keressetek rá, és meglátjátok, ki is az igazi Gyurcsány Ferenc” – szólt a fiatalabb generációhoz.

A DK elnöke egy cukiskodó, fiatalosnak szánt posztban válaszolt a fideszes politikusnak.

Tegnap Kocsis Máté üzent a fiataloknak, hogy vigyázzanak nagyon velem. Ők most visszaüzentek, kértek, hogy osszam meg„ – írásával azt próbálta meg sugallni, hogy a fiatalok őt támogatják. Posztjában ezt tizenkét fiatal fiúval és lánnyal próbálta meg illusztrálni, akik egyentábla felmutatásával üzentek Kocsisnak.

A helyzet az, hogy a Gyurcsány-által megosztott fotón több arc is nagyon hasonlít a Gyurcsány-párt ifjúsági tagozatának fotón szereplő fiatalokhoz.

 

Augusztus

A Momentum lefekszik a DK-nak

Augusztusban ment egymásnak a Momentum elnöke, Fekete-Győr András és Gyurcsány Ferenc. Nem kell mondani, hogy ebben a vitában melyik kutya volt az erősebb, az őszödi böszme simán hülyét csinált a lilapárt vezetőjéből.

A két politikus a Balatonon találkozott. A Magyar Hang helyszínen készült videójából jól látszik, hogy Gyurcsány szórakozik FeGyőrrel és még élvezi is.

Érdemes hang nélkül nézni a felvételt, az arcok és a tesztbeszéd mindent elárul.

Vidnyásznsky Attilát fenyegeti Gyurcsány

Szokták mondani, hogy a régi szokásokon nehéz változtatni, Gyurcsány Ferenc esetében pedig ez nagyon is igaznak bizonyult.

A baloldal vezetője ugyanis a kommunista diktatúrákat idéző stílusban, vállalhatatlan módon esett neki Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház igazgatójának, Kossuth-díjas rendezőnek.

Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot – fogalmazott Facebook-oldalán a bukott miniszterelnök.

A tanulság az, hogy radikális baloldalnak semmi sem számít.

Szabadstrandot a szabadstrand helyére

Az idei nyár slágertémája a baloldalon a balatoni és más tavak szabadstrandjai voltak. Rögeszméjükké vált, hogy 20 ezer forint a lángos és a balatoni fürdőzés már csak a gazdagok kiváltsága lett. A tények persze hidegen hagyták a mi baloldali politikusainkat.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője is kivette a részét a sipákolásból. A politikus Fonyódon döngetett nyitott kapukat.

Nem találtak fizetős fürdőhelyet Fonyódon, ezért az MSZP-s képviselőnő és társa kénytelenek voltak az ingyenes strandon követelni az ingyenes strandokat.

Judapestezni szabad

Augusztusban tűnt fel komolyabban a politikai palettán a jobbikos Bíró László, aki nagyon szeretett volna országgyűlési képviselő lenni, ezért a teljes baloldali tömb támogatását élvezte a szerencsi időközi választáson. Az sem zavarta Karácsony Gergelyt vagy épp Márki-Zay Pétert, hogy Bíró nem riad vissza az antiszemita kijelentések hangoztatásától.

A kutyám majd megveszik, amikor a »tetűcsúszdások« elmennek a ház előtt. Dolgoznak barátaim a szállodaiparban, elmondják, mi a helyzet” – ezzel a korábbi kijelentésével Bíró László arra utalt, hogy lengyel, orosz és izraeli haszid zsidó vendégek, vallási turisták látogatják a szerencsi és környékbeli szállodákat.

Egy bejegyzésében Bíró arról elmélkedett, hogy „kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufemizált kozmopolita rablás kifizetését”.

Egy másik hozzászólásában pedig azt írta:

A Szent Koronára letett eskü meg smafu. Mifelénk két új alapszervezet is alakult, engem ez jobban érdekel, mint Judapest.”

Szeptember

Karácsony nem tud számolni

Budapest első emberéről mindent el lehet mondani csak épp azt nem, hogy vezetné Budapestet és alkalmas lenne a főpolgármesteri pozícióra. Karácsony azt állította, hogy Budapest 150 milliárdos mínuszban van és a kormányra próbálta hárítani a felelősséget.

A valóság azonban hamar szembe jött.

A Magyar Államkincstár adatai szerint ugyanis Budapest Főváros Önkormányzata 134,98 milliárd forinttal rendelkezik állampapírban, míg nettó készpénzállományának összege 27,868 milliárd forint.

Soros György szervezetei támadásba lendültek

Szeptemberben mutatta be az Európai Bizottság a jogállamisági jelentései, amit nyugodt szívvel hívhatunk Soros-jelentéseknek is, ugyanis az abszurd állításokat tartalmazó dokumentumot a tőzsdespekuláns bácsi pénzén kitartott szervezetek dobták össze.

Mutatunk néhányat:

A jogállamisági jelentésre Varga Judit igazságügyi miniszter is reagált a Facebook-oldalán.

Elfogadhatatlan, hogy a jelentést valójában olyan szervezetek írták, amelyek a Magyarország ellen összehangolt politikai kampányt folytató, központilag finanszírozott nemzetközi hálózat részei – fogalmazott Varga Judit.

Kiemelte, a jelentés magyar fejezete 12 civil szervezetre hivatkozik, amelyek közül 11 kapott az elmúlt években pénzügyi támogatást a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítványoktól.

Október

Évfordulót ünnepelhettünk az ősz második hónapjában, ugyanis egy év telt el azóta, hogy Karácsony Gergelynek hívják Budapest főpolgármesterét.

A főpolgármester kampánya, illetve megválasztása után nagyjából 145 ígéretet tett. Ezek közül 15 teljesült, 3 pedig részben. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt ígéretei 10,3 százalékát váltotta be.

A teljesült vállalások a következők:

 

Fotó: Facebook

 

Van mire büszkének lenni, na!

Előkerül Donáth Anna őszödi beszéde

Donáth Anna hazudott. Nem is akárkinek, ugyanis Varga Judit igazságügyi miniszter arcába lódított bele gátlástalanul.

A Varga–Donáth vitán a momentumos politikus mosolyogva, hevesen gesztikulálva, mimikája alapján beszélgetőpartnereit hülyének nézve azt állította:

pártja nem egyeztetett a Magyarországot folyamatosan támadó Vera Jourovával, „miért is egyeztetett volna?”.

Máskor pedig úgy fogalmazott:

Věra Jourovát egy nagyon kellemes embernek tartom, de azért nem szoktam vele lefekvés előtt csacsogni arról, hogy képzeld, Věra, már megint mi történt Magyarországon.

Aztán jött a lebukás.

A Hír Tv Informátór című birtokába jutott, a Momentum belső köreiben készült felvételen Donáth Anna maga ismeri el, hogy folyamatos kapcsolatban van a cseh biztossal.

Engem rengetegen keresnek. Hát a jogállamisági kérdések hozzám tartoznának. Vera Jourovával háromnaponta beszéltem telefonon. Informálisan. Ugye, mert hogy nem tudom, akik néznek minket, ti tudjátok-e, de Vera Jourová egyrészt a bizottság egyik alelnöke, másrészt pedig az ő portfóliójába tartoznak a jogállamisági kérdések. Tehát, hogy ez ezért is fontos – magyarázta.

Persze tudjuk, hazugság nem létezik, csak Varga Judit és a vita moderátora nem tett fel elég mennyiségű kérdést.

Bányásznak a VII. kerületben

A baloldaliak leleményessége nem ismer határokat, ha lopásról van szó, ezért bukott le az erzsébetvárosi DK önkormányzati képviselője, Borka-Szász Tamás is.

A gyurcsányista politikus hivatali irodájában, önkormányzati áramforrásról végzett bitcoin bányászatot.

Gyakorlatilag áramot lopott, ipari mennyiségben.

A rendőrség házkutatást tartotta polgármesteri hivatalban és több tárgyi bizonyítékot lefoglalt, amelyek a bitcoin bányászatot segítették elő. A lopási ügy külön érdekessége, hogy Borka-Szász Tamás nemcsak a DK önkormányzati képviselője és helyi elnöke, hanem a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság elnöke is. Borka-Szász tehát a pénzügyekért és a gazdaságért felelős személy, a kerület vagyonát kezeli.

 

Fotó: MTI

 

A kerület polgármestere, Niedermüller Péter azt állította, hogy nem tudott a dologról, ami nehezen hihető, ugyanis egy bitcoin bányászatra használt gép úgy zúg, mint a hétszentség.

FeGyőr benézi

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szavazatszámlálóként vett rész Mezőzomboron az időközi országgyűlési választáson októberben. Ő már előre tudta, hogy a Fidesz elcsalja majd a választást, ezért nagyon odafigyelt minden gyanús mozdulatra.

A Hír TV-nek nyilatkozva elmondta, hogy buszoztatásra utaló jeleket látott, amiről felvételt is készített, de aztán megnyugtatták, az embereket dolgozni vitték a szőlőbe.

A 444-nek nyilatkozva megismételte ugyanezt, és kicsit nagyképűen még azt is hozzátette, hogy a jelenléte biztos elrettentő hatású.

Fekete-Győr a demokrácia őre, a tiszta szavazás védelmezője, a csalók leleplezője volt tegnap Mezőzomboron, a 2-es számú szavazókörben.

Azután kinyitották az urnákat, és az elnök úr álla valószínűleg koppant egyet a parkettán, ugyanis abban a körben, ahol Fekete-Győr tevékenykedett Koncz Zsófia 343 szavazatot kapott, Bíró László pedig 76-ot.

 

MTI/Mónus Márton

 

November

Kamuvideó után, kamu statisztika

Korózs Lajosnak nagyon ment idén a riogatás és az álhírek terjesztése. Kamuvideóval kezdte a pályafutását, majd kamustatisztikával folytatta.

Korózs egy olyan statisztikai ábrát osztott meg közösségi oldalán, amelynek semmi köze nincs a valósághoz.

Az ábra azt volt hivatott bizonyítani, hogy a koronavírus ma már a leggyakoribb halálozási ok Magyarországon.

Korózs hülyeségeire Ceglédi Zoltán, a momentumos Donáth Anna szakmai stábjában tevékenykedő politikai elemző hívta fel a figyelmet.

A kedvencem az alja: »Forrás: Eurostat 2016«. Lajos, egy négy évvel ezelőtti adatsorban mit keres az idei koronavírus?! Szerintem vedd le, mert visszaüt” – írta kommentben Ceglédi.

Ezek után egyébként teljesen jogosan merül fel a kérdés, hogy Korózs mit keres még az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöki székében.

Gyurcsányné brüsszeli pénzből kampányol

November vége felé nem lehetett úgy megnézni egy videót a YouTube-on, hogy előtte ne kelljen Dobrev Klára, DK-s EP-képviselő propagandareklámjától idegállapotba jönnie az embernek.

Az Origo kiderítette, hogy Gyurcsányné Magyarországra irányuló kampányát a brüsszeli Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) milliókkal támogatta.

Az S&D tavaly március óta 22 millió forintot fektetett a DK-elnök feleségének hirdetéseibe.

 

Forrás. Origo.hu

 

December

A pitiánerségnek is vannak határai, de nem az MSZP-ben

Legény Zsolt, az MSZP etikai bizottságának volt elnöke és a párt egykori országgyűlési képviselője december elején bukott le cigarettacsempészettel az ukrán határon. A baloldali politikus először azt állította, hogy nem tudta, hogyan került a cigi az autójába, majd pedig a beregszászi konzulátus munkatársának adta ki magát.

Baranyi Krisztina bevet egy „nyelvi eszközt”

Ferencváros baloldali polgármestere, mint kiderült, ha nem Black Lives Matter-szobrot akar állítani, akkor zsidózik.

Így van, tehát akkor most döntsük el. Nem adjuk el a telket, nincs belőle semmi bevételünk. Viszont a rohadt, szemét, zsidó befektető az nem építhet 1200 négyzetméteren többen – fogalmazott Baranyi Krisztina egy telekeladás kapcsán.

Természetesen lemondásara azóta sem került sor, sőt azt is megtudhattuk Baranyitól, hogy ez csak egy „nyelvi eszköz” volt, amellyel fel akarta hívni a képviselők figyelmét arra, hol tart a vita.

Elkészült Gyurcsány mesterterve

Tíz évre volt szüksége, de megcsinálta.

Gyurcsány Ferenc sikeresen bedarálta a teljes magyar baloldalt (a Jobbikot is ideértve) és ismét ő lett az ellenzék vezetője.

A Jobbik is felsunnyogott Gyurcsány Ferenc listájára, így a bukott miniszterelnök pártja, a DK a többiekkel együtt – LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd – közös listán fog szerepelni a 2022 tavaszán esedékes országgyűlési választáson.

Azóta a bukott miniszterelnök azt is közölte, hogy a felesége DK miniszterelnök-jelöltje.

Hogy a DK-nak lesz-e miniszterelnök-jelöltje, nem tudom. Nyilván ha lesz, akkor az Klára lesz, ha nem lesz, akkor azért nem lesz, mert Klára nem fogja elvállalni – fogalmazott egy interjúban a böszme.

 

Fotó: infostart

 

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
Exit mobile version