Site icon Mai Világ

A gépekkel való összeolvadás jelenti az egyetlen esélyt, Elon Musk szerint

Elon Musk, founder of SpaceX, speaks during the Satellite 2020 at the Washington Convention CenterMarch 9, 2020, in Washington, DC. (Photo by Brendan Smialowski / AFP)

Hirdetés

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezetője szerint csak úgy lehet legyőzni a mesterséges intelligenciát, ha az emberek összeolvadnak a gépekkel.

A Tesla Motors vezetője és egyben a SpaceX alapítója már 2014-ben azt mondta, hogy nem árt óvatosnak lenni a technológiával kapcsolatban és ha meg kellene határoznia, hogy mi jelentheti a legnagyobb fenyegetést az emberiségre nézve, akkor valószínűleg a mesterséges intelligenciát választaná.

A menedzser tavaly júliusban pedig azt ecsetelte, hogy a mesterséges intelligencia alapvető kockázatot jelent az emberi civilizációra nézve, ráadásul olyan mértékűt, amilyet az autóbalesetek, a repülőgép-szerencsétlenségek, a kábítószerek vagy a mérgezett ételek soha nem jelentettek.

“A digitális intelligencia az algoritmusok és a hardverek fejlődésével meg fogja haladni a biológiai intelligenciát. Ez nyilvánvaló. Olyanok vagyunk mi emberek, mint a gyerekek a játszótéren.” – nyilatkozta az üzletember az Axiosnak. “Nagyon olcsón létrehozható egy gyilkos drónraj. Ehhez csak olyan chipekre és arcfelismerő technológiákra van szükség, amelyeket már most is számos okostelefonban alkalmaznak.

Ezek ötvözhetők a kis méretű robotrepülőgépekkel. Amennyiben az utóbbiakat még robbanóanyagokkal is ellátják, akkor beküldhetők egy házba és egészen addig repülhetnek, amíg meg nem találják a keresett személyt, nekirepülhetnek és felrobbanhatnak. Ez már most is megvalósítható. Ezért van szükség komolyabb ellenőrzésekre, illetve szigorúbb szabályozásokra azoknak a vállalatoknak az esetében, amelyek az ilyen technológiákon dolgoznak.”

Hirdetés

Musk emellett rendkívül aggódott a mesterséges intelligencia hosszú távú hatásai miatt. A menedzser különösen egy olyan intelligencia megjelenésétől tartott, amely hasonló szinten állna, mint az ember. Szerinte amennyiben egy ilyen mesterséges gondolkodó egység megjelenik, akkor az a háttérbe szoríthatja az emberiséget, éppúgy, ahogy egykor az európai telepesek az amerikai őslakosokat.

Ahhoz, hogy ezt meg lehessen akadályozni, a Tesla Motors első embere azt tartaná jó megoldásnak, ha az emberek kapcsolatba lépnének a mesterséges intelligenciákkal és ezáltal fejlődne mind a kommunikáció, mind pedig lehetővé válna az egészséges egymás mellett élés.

Forrás: VF

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version