Site icon Mai Világ

A gyurcsányista Varju hülyét csinált magából

Hirdetés

A gyurcsányista Varju Lászlónak ezúttal hazánk átoltottságáról nem sikerült igazat mondania.

A hazugság mértékét pedig jól mutatja, hogy azt a műsorvezető Rónai Egon sem hagyhatta szó nélkül.

Most már biztos, hogy házon belüli vetélkedőt indított az oltásellenes baloldal. A verseny célja egyszerre visszataszító és egyértelmű: az győz, aki minél nagyobb bizonytalanságot tud kelteni a vakcinákkal kapcsolatban.

A Publicus Intézetet vezető Pulai András magasra tette a lécet az általa előadott összeesküvés-elmélettel, miszerint Orbán Viktor beoltása csak egy showműsor volt, és a vakcinát jóval korábban megkaphatta. Mondandóját természetesen semmivel sem tudta alátámasztani, de a baloldal nem is sportszerűségi versenyt, hanem választást akar nyerni. Pulai világrekordgyanús kamuja pedig azt is megmutatta, hogy ennek érdekében a leggátlástalanabb eszközöktől sem riadnak vissza.

Pulai azonban erős kihívót kapott a gyurcsányista Varju László személyében, aki az ATV-ben kezdte el bírálni a kormány oltási programját. Támadása azonban igazságot nyomokban sem tartalmazott, ezért a műsorvezető Rónai Egon kénytelen volt helyreigazítani:
Rónai Egon: De hát azt mondják, hogy a harmadik legoltottabb most Magyarország, ugye a dánok vannak előttünk és talán Málta, amelyiknél több oltást végeztek el a lakosság arányához képest, mint Magyarország, és az összes többi mögöttünk van. Ez egy jó eredmény, ez egy jó adat.
Varju László: Igen, Magyarország az Európai Uniós átlagot hozza.

Hirdetés

Varju visszakozásakor természetesen csak a szó őszödi értelmében mondott igazat, aminek a magyar nyelvben ugye a hazugság szó a megfelelője. Merthogy az EU-ban 27 tagállam található, és ha ezek sorrendjében Magyarország a harmadik helyen áll, nos, az sehogy sem tűnik az átlagnak. A számtani középértéknek. Ezen a ponton pedig muszáj közbevetnünk, hogy Varju László – Gyurcsány miniszterelnöksége idején – a gazdasági minisztérium államtitkára volt. Szóval elméletileg, papíron és főszabály szerint valamennyit azért illene értenie a számokhoz. Ámde mint a mellékelt ábra is mutatja: Gyurcsányéknál a szakértelem inkább zavaró tényező, semmint kritérium.

Magyarország átoltottsága valójában nem az uniós középértéket hozza. Hanem múlt héten például – lakosságarányosan – majdnem két és félszer annyi embert oltottak be hazánkban, mint az EU-ban átlagosan. Ez természetesen fájhat Varjunak, esetleg nincs is tisztában a ténnyel, ezért elhallgatja. A politikai logika szempontjából ez még érthető is. Arra azonban nincs magyarázat, hogy 27 tagállam összevetésében a harmadik helyet mégis miként lehet számtani középnek beállítani. Pontosabban mégiscsak van rá magyarázat. Őszöd forrásvidékén, és így hangzik: „hazudtunk reggel, éjjel meg este”. Meg most is, vég nélkül, szüntelenül.

Forrás: drot.info

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version